ŐRZI VERETLENSÉGÉT A DEAC FLOORBALLCSAPATA.

Szombaton délután újabb feladat várt Varga Tibor legénységére: a szintén 100%-os IBK Cartoon Heroes csapata látogatatt Debrecenbe. Az egyetemisták jó előjelekkel várták a mérkőzést, mindösszesen Radványi Balázs és Szabó Bence pótlását kellett megoldania az egyetemistáknak, akik így is jó létszámban és 3 teljes sorral várták az összecsapást.

A kapuban ezúttal Dorogi Kristóf kapott lehetőséget. A DEAC fiatal hálóőre igyekezett is meghálálni a bizalmat és jól vette fel a mérkőzés ritmusát. Az erős koncentráció a csapat többi tagjára is igaz volt, az első percben már komoly helyzetet alakítottak ki Pál Lóránték, ekkor még gólnak nem örülhetett a közönség. A hazai fölény mégis góllá érett: Okos Csanád passzát Pál Lóránt értékesítette. Az egyetemisták fölénye továbbra is kitartott: Burai Péter átadását Hoffmann Tamás is gólra váltotta, majd az első emberelőnyt is sikerrel abszolválta a DEAC, Nyisztor Szabolcs révén (3:0). Megérdemelten mehetett előnnyel a pihenőre a debreceni csapat.

A második játékrészra magasabb fordulatban érkezett meg a fővárosi csapat is, feljebb tolták a védekezésüket a vendégek és többször elővette fizikai erejét is a vendég gárda. Ennek eredmény újabb debreceni fór lett, amely ismét nem maradt kihasználatlanul: Nyisztor Szabolcs ismételt. Sőt, a fürgelábú csatárnak a mesterhármas is összejött: egyedül küzdött meg a labdáért a DEAC 10-ese, a ziccert pedig nem hagyta kihasználatlanul a cívisvárosi gólfelelős (5:0). Szinte a semmiből szépítettek a vendégek, Barta Dániel a levegőből lőtt szép gólt. A bekapott gól nem rázta meg az egyetemistákat és egy gyors kontra végén Hoffmann Tamás visszaállította az ötgólos különbséget. A szünet előtt még egy-egy vitatható büntetőt is megadtak a játékvezetők: a rávezetéseknél Pupek Zsolt és Varga Gergő is higgadt maradt, így 7:2-es DEAC vezetéssel jöhetett a záró húsz perc.

A vendégek nem is adták fel a mérkőzést, továbbra is igyekeztek zárkózni, de a debreceni védelem a helyén volt és a támadásokkal sem volt probléma: Hoffmann Tamás kiugratását
Nyisztor Szabolcs futotta be és lőtte a kapuba. Pupek Zsolt erre még gyorsan tudott válaszolni, de ezzel a maradék puskaporukat is ellőtték a fővárosiak (8:3). A debreceni góltarisznyában viszont maradt még: Okos Csanád góljához kis szerencse is kellett, Füzesi Csaba találata pedig lezárta a mérkőzést: magabiztos győzelmével újabb fontos két pontot gyűjtött be a debreceni legénység.

A többi mérkőzés alakulásának köszönhetően már csak a DEAC rendelkezik makulátlan mérleggel a hazai pontvadászatban. A jó mérleg megőrzéséért vasárnap vár újabb feladat Varga Gergőékre: Kazincbarcikán lesz hivatalos a csapat, ahol az Ördögök várják keleti rangadóra az egyetemistákat.

Salming OB I, 4. forduló:
Debreceni EAC – IBK Cartoon Heroes 10:3 (3:0, 4:2, 3:1)
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka, 80 néző
Vezette: Dudog Dávid, Erdély Botond

DEAC pontszerzők: Nyisztor Szabolcs (4+0), Hoffmann Tamás (2+2), Okos Csanád (1+1), Varga Gergő (1+1), Pál Lóránt (1+0), Füzesi Csaba (1+0), Lánczi András (0+1), Burai Péter (0+1), Dorogi Kristóf (0+1)

Szöveg:Lánczi András

Fotó:Béres Máté