Rekordszámú résztvevő a DEAC frizbieseményén

A DEAC frizbiszakosztálya által szervezett Debreceni Diák Ultimate Bajnokságon tíz iskola tizenhat csapatának több mint 160 tanulója kergette a korongot március 13-án, pénteken a Debreceni Egyetem Vezér utcai sportcampusán.

A Debreceni Diák Ultimate Bajnoksága (DEDUB) a DEAC frizbiszakosztályának fontos utánpótlás-eseménye, egy közép és általános iskoláknak, illetve egyetemistáknak meghirdetett verseny, amelynek célja, hogy a Debrecenben és a környező településeken működő (vagy épp alakulóban lévő) frizbicsapatoknak fejlődési lehetőséget biztosítson. A március 13-i DEDUB a csapatok számára a diákolimpia elődöntőjére készülődés jegyében zajlott, ugyanis ennek az eseménynek is Debrecen ad otthont március 27-én. Tóth Péter, a DEDUB főszervezője foglalta össze a tapasztalatait.

Idén január-február során több debreceni sulit is megkerestünk, rendhagyó, frizbis tesiórákat tartottunk, hogy bemutassuk a sportágat, és arra ösztönözzük a diákokat és testnevelőket, hogy nevezzenek csapatot a Diákolimpia debreceni elődöntőjére. Nyilván egy nulla sportágismerettel rendelkező tesitanárban és diákban felmerül a kérdés, hogy ott van-e a helyük egy néhány hét múlva esedékes versenyen. Ezt a gátat azzal igyekeztünk felszakítani, hogy egy felkészülési eseményt szerveztünk a számukra. Hangsúlyoztuk, ez kimondottan arról szól majd, hogy a sportággal ismerkedjenek, találkozhassanak a frizbivel barátkozó többi helyi sulival, kipróbálhassák magukat, illetve tanácsokat és ötleteket kapjanak a folytatáshoz – fogalmazott Tóth Péter.

Az eseményre végül rekordszámú jelentkezés érkezett. Az érdeklődő 10 iskola több mint 160 tanulót nevezett be, akik 16 csapatban és három korcsoportra osztva érkeztek a helyszínre.

A pályán állomáshelyeket hozunk létre – folytatta Tóth Péter, – és a csapatok az állomások között forogva az egyik helyen játszottak, a következőn pedig valamelyik játékelemmel ismerkedhettek, és ez felváltva ismétlődött a nap folyamán. Az edzőink segítettek a helyes dobástechnika elsajátításában, a hosszú dobásokra külön állomáselyet szenteltünk, máshol a védekezés taktikai elemeiről tanulhattak a csapatok. Ezek mellett nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a játékosok szabályismerete is fejlődjön, illetve a Spirit of the Game szemlélettel is el kezdjenek ismerkedni, s ennek keretében arról beszélgettünk velük, hogyan lehetséges az, hogy ezt a sportot legmagasabb szinten is játékvezetők nélkül játszák a csapatok, és mi a helyes módja a játék közben kialakult viták kezelésének – zárta a szakember.

A résztvevők egy új korongsportban, a frizbikiütőben is kipróbálhatták magukat szivacsból készült játékszerrel.

Az iskolák március 27-én a Diákolimpia elődöntőjén találkoznak újra, s ott már a versengésé lesz a főszerep, de a szervezők úgy igyekeznek lebonyolítani majd az eseményt, hogy ne pusztán a továbbjutásról szóljon a nap, hanem a nevező suliknak legyen minél több mérkőzése, gyakorlási lehetősége, és a diákok ismét maradandó élménnyel térjenek majd haza.