Tartja második helyét a DEAC frizbicsapata

Június 18-án a második fordulóval folytatódott az Ultimate 4’s Liga. A DEAC FreeBees csapata két mérkőzést játszott, és mindkettőn nagyarányú győzelmet aratott, így továbbra is a tabella második helyét foglalja el.

Játékosunk, Horváth Petra összegezte a nap történéseit.

A fordulónak a Margitsziget adott otthont, gyönyörű környezetben, de rekkenő hőségben játszhattunk. Az első meccsen a Széchenyi Egyetem volt az ellenfél. Nagy lendülettel kezdtük az összecsapást, és sikerült végig irányításunk alatt tartani az eredmény alakulását. A csapatból mindenki felszabadultan, korongra éhesen küzdött, végül 14-6-ra nyertünk. Kis szünet után a Fehérvár Lionz ellen léptünk pályára. Ez a meccs sokkal szorosabban indult, és nagyjából a mérkőzés feléig fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán a második félidőben elhúztunk, és a végén már 12-5-öt mutatott az eredményjelző. Az ultimate-nek ez a 4-4 elleni formája leginkább abban különbözik a nagypályás játéktól, hogy sokkal kevesebb a pontok közötti szünet, a játék sokkal pörgősebb, és mivel a csapatból egyszerre 2 lánynak és 2 fiúnak kell pályán lennie, így a lányok szerepe jócskán felértékelődik. Nagyon élvezem ezt az intenzívebb játékstílust – mondta Horváth Petra.

A DEAC FreeBees előkelő helyen áll a négyfordulós versenysorozatban, a csapatnak egy pont csak a lemaradása a listavezető Heroes mögött. A verseny ősszel folytatódik. Most viszont egyhónapos szünet következik, a játékosok majd augusztusban ragadnak újra korongot.

Eredmények
DEAC FreeBees – Széchenyi Egyetem 14-6
Fehérvár Lionz – DEAC FreeBees 5-12
tabella és részletes eredmények: www.ultimate4.hu