A DEAC-játékosok vezérletével nyert a magyar válogatott

Jól kezdte az Eb-selejtezőt a nemzeti együttesünk.

A magyar női futsalválogatott szerdán megkezdte a szereplését az Eb-selejtezőben, az első ellenfél Fehéroroszország volt. A mieinknél négy DEAC-játékos (Torma Lilla, Nagy Anikó, Fülöp Diána és Horváth Viktória) került be Frank Tamás keretébe, a szövetségi kapitány munkáját pedig együttesünk vezetőedzője, Quirikó Vivien segíti.

Frank Tamás tanítványai remekül indították a minszki mérkőzést, hiszen Megyeri Boglárka két góljának köszönhetően a negyedik percben már 2-0-ra vezettek. A hazaiak a hatodik minutumban faragtak a hátrányukon, de az első félidő derekán Horváth Viktória is megvillant, így a szünetben a magyarok öltözőjében lehetett jobb hangulat.

A térfélcsere után a fehéroroszok bebizonyították, hogy nem szabad leírni őket, ugyanis Aniskovtseva és Miroshnichenko találatával 3-3-ra módosult az eredmény a 30. minutumban. A hátralévő időben a DEAC-futsalosok vették hátukra a nemzeti együttest, előbb Fülöp Diána, majd nem sokkal később pedig Horváth köszönt be. A végeredményt Kharlanova állította be a 40. percben.

A magyar válogatott szép győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőt. Horváth Vikiék nem sokáig pihenhetnek, hiszen ma 14.30-tól az oroszokkal csapnak össze, szombaton 10 órától pedig Hollandia vár rájuk. A kvartettből csak a csoportgyőztes juthat tovább.

Eb-selejtező 1. forduló
Magyarország-Fehéroroszország 5-4 (3-1)
gólszerzők: Megyeri (1., 4.), Horváth V. (12., 39.), Fülöp (37.), ill. Aniskovtseva (6., 27.), Miroshnichenko (30.), Kharlanova (40.)
A magyar válogatott összeállítása: Nagy T. – Varga, Megyeri, Szalkai, Vámosi. Cserék: Torma, Nagy A., Kiss G., Fülöp, Csepregi, Kota, Horváth V.

Fotó: mlsz.hu