A DEAC szezonzáróján is sikerült a duplázás

Üveges Katalin már tudja, hol fogja tárolni a díszes serleget.

Női futsalosaink idén rengeteg örömet okoztak a szurkolóknak, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is élen zártak. A DEAC szezonzáróján is díjazták a lányokat, ugyanis ők végeztek az első helyen a csapatok között. Sőt, Üveges Katalin az év edzőjének járó díszes trófeát is hazavihette.

“Sikeres szezont zártunk, így titkon reménykedtünk valami hasonlóban. Pár esztendővel ezelőtt a meglepetéscsapatnak járó serleggel gazdagodtunk. Tudjuk hol a helyünk, hiszen például a kosarasok és a jégkorongozók is előrébb tartanak több szempontból, ám ennek fényében még jobban esik az elismerés. Nagy DEAC-fanatikusnak tartom magam, sok meccsre járok, óriási élmény a helyszínen szurkolni. Három éve dolgozom a klubnál, játékosként, trénerként és szakosztályvezetőként komplex a feladatom. Amióta megérkeztem, nagy utat tettünk meg. Meggyőződésem, hogy a vezetőség a fejlődés miatt választott engem az év edzőjének. Édesapámnak van egy vitrinje Gádoroson, ahol az érmeimet gyűjti, ide fog kerülni a legfrissebb díjam” – nyilatkozta Üveges Katalin.

Játékos-edzőnk elmondta, együttesünk júliusban ismét rajthoz áll a strandfoci bajnokságban, augusztusban pedig megkezdődik a felkészülés az új idényre. A pontvadászattal kapcsolatban akadnak még kérdőjelek, de a tervek szerint nyolc gárda alkothatja a mezőnyt.

Fotók: Derencsényi István