Tóth Attila szerint a Debreceni Egyetem alakulatának Szentes-Bíró Tamásra és Nagy Bencére is figyelnie kell.
A DEAC férfi futsalcsapata a Nyírbátor elleni kupameccsel indítja a jövő hetet, a találkozó hétfőn 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. Egy mérkőzésen dől el az, hogy melyik gárda jut a legjobb nyolc közé, így ha a rendes játékidő döntetlennel zárul, hosszabbítás jön. Amennyiben a túlórában sem bírnak egymással az együttesek, akkor büntetőpárbajt láthatnak a drukkerek.
A statisztikát figyelembe véve a nyírbátori alakulatot az egyik kedvenc ellenfelünknek nevezhetjük. Legutóbb tétmeccsen 2023 szeptemberében maradtunk alul a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek ellen, azóta három döntetlen mellett négyszer legyőztük őket.
– Bevallom, nem tudtam, hogy ilyen régóta nem vert meg minket a Nyírbátor. Reményeink szerint ez a jó sorozat holnap sem szakad meg – hangsúlyozta Tóth Attila. – Örültem, amikor kiderült, hogy a sorsoláson a nyírbátoriakkal kerültünk össze. Korábbi csapattársaink is szerepelnek ott, ebből kifolyólag remekül ismerjük őket. Jó viszonyban vannak egymással a játékosok, de a pályán félre kell tenni a barátságot. Ellenfelünk bizakodva utazhat Debrecenbe, hiszen hosszabb ideje nem kapott már ki. Szerencsére mi is meggyőző teljesítményt nyújtunk mostanság, továbbá a hazai pálya előnye szintén sokat érhet. Szentes-Bíró Tamás és Nagy Bence kikapcsolása lesz az egyik fontos feladat az összecsapáson. Kisebb sérülések ugyan megnehezítik az életünket, ennek ellenére valószínűleg mindenkire számíthat a vezetőedzőnk – világított rá 28 éves kulcsemberünk.
Ebben az idényben az NB I-ben kétszer találkoztunk a Nyírbátorral: itthon 4-1-re nyertünk, idegenben pedig 3-3 lett a végeredmény. Utóbbi meccsel kapcsolatban Tóth Attila megjegyezte, hogy különböző okok miatt csak foghíjas kerettel tudtak kiállni.
A hétfői kupameccsre a Haladás elleni 10-1-es sikerrel hangoltunk csütörtökön. A bajnokin Tóth négyszer vette be a szombathelyiek kapuját.
– Tisztában voltunk azzal, hogy ezen a meccsen muszáj begyűjtenünk a három pontot. Arra törekedtünk, hogy minél simábban nyerjünk, szerencsére ez össze is jött. Furán hangozhat, de a négy gólom ellenére maradt bennem hiányérzet, mivel pár nagy helyzetet elpuskáztam. Az biztos, hogy a Nyírbátor ellen ilyen rontások nem férnek majd bele – mondta Tóth Attila.
Magyar Kupa-nyolcaddöntő
DEAC-Nyírbátor B-Kerép
2025. 12. 08. (hétfő) 18.00, DESOK
Fotó: Szolnoki László
