A Magyar Kupában is döntőbe jutottunk!

A Debreceni Egyetem együttese a második játékrészben nyitotta meg a gólcsapot.

A DEAC női futsalosai a bajnokság után a Magyar Kupában is a legjobb négy között csaptak össze a Budaörssel. A pontvadászatban Üveges Katalin és Quirikó Vivien tanítványai sikerrel vívták meg a két nyert meccsig tartó elődöntőt, és szerencsére szombaton is összejött a továbbjutás.

A kapunkat az utóbbi meccseket bokasérülés miatt kihagyó Torma Lilla őrizte ezúttal. A hálóőr több bravúros védéssel bizonyította, hogy már túltette magát az egészségügyi problémán. Veszélyesebben kezdtük az összecsapást, Horváth Viktória eresztette el az első lövést, kicsit később pedig Üveges Katalin rajzolta a labdát Krascsenics Csilla fejére, ám ezeknél a szituációknál még nem kellett hárítania Csizmóknak. A csereként beszálló Fülöp Diána és André Antónia sem tétlenkedett sokáig, de a budaörsi cerberus túljárt az eszükön. A másik oldalon Koch Fruzsina jobb alsóba tartó kísérlete a kapufát is érintette, ezt követően pedig Bede igyekezett galibát okozni, de Torma nem jött zavarba. Horváth Viki tíz méterről végezhetett el szabadrúgást, erő volt a próbálkozásban, ám az irányzékkal pici gond akadt. A szünet előtt még Torma mutatott be egy bravúrt, miután Nagy Alexandra löketét tenyerelte ki.

A második félidő elején szögletet végezhettünk el, Krascsenics bólintása pedig kalandos úton (az egyik budaörsi játékost érintve) jutott a gólvonalon túlra. Néhány másodperccel később Üveges növelhette volna az előnyünket, de nem járt sikerrel. Az elkövetkező percekben kevesebb helyzetet jegyezhettünk fel, aztán Megyeri nagyon közel került az egyenlítéshez, ám Torma elképesztő védésével zárult az akció. Ez a momentum ébresztőként hatott a számunkra, mivel egy csodálatosan felépített támadás végén Tóth Nóra köszönt be. Üveges esett el gyanús körülmények között az ellenfél hatosán belül, de a játékvezető sípja néma maradt… Nem ültünk rá az eredményre, Horváth kiugratása után Fülöp a kapufát trafálta el. A 3-0-s végeredményt Fekete Gabriella állította be, akinek a lövésébe ugyan belekapott Csizmók, de ez nem volt elegendő.

A diadalnak hála az NB I után a Magyar Kupában is bejutottunk a döntőbe. A másik ágon az Astra 6-2-re verte a Szekszárdot, így az üllőiekkel találkozunk a vasárnap 13 órakor kezdődő fináléban, amit a Vasas Sportcsarnokban rendeznek meg.

Női futsal Magyar Kupa-elődöntő
DEAC-Budaörs Futsal 3-0 (0-0)
gólszerző: Krascsenics (22.), Tóth N. (35.), Fekete G. (40.)
A DEAC összeállítása: Torma – Tóth N., Üveges, Horváth V., Krascsenics. Cserék: Tóth R., Fekete G., Pócsik, André, Nagy A., Fülöp, Czégény. Edzők: Üveges Katalin, Quirikó Vivien.