A MÁSODIK FÉLIDŐ DÖNTÖTT

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a listavezető Mezei-Vill otthonában vendégeskedtek. Ugyan Tóth Attila góljával a DEAC szerezte meg a vezetést, ám ezt követően az újfaluiak akarata érvényesült, így Elek Gergő legénysége ezúttal nem tudta meglepni a bajnokság egyik élcsapatát.

Szentes-Bíró Tamásékra megyei rangadó várt a 11. fordulóban. Az már a meccs előtt biztos volt, hogy nem lesz könnyű dolga együttesünknek, hiszen a Berettyóújfalu remekül szerepel a bajnokságban. Sergio Mullor Cabrera tanítványai még nem szenvedtek vereséget, csupán a DEAC tudott tőlük pontot lopni néhány héttel ezelőtt.

Az első félidőben a házigazda birtokolta többet a játékszert, mi főleg a megszerzett labdákból próbáltunk veszélyes ellentámadásokat vezetni. A játékrész végén Tóth Attila góljával megszereztük a vezetést, de nem sokáig örülhettünk, hiszen Szabó Péter néhány pillanattal később egyenlített.

A folytatásban Rábl János találatával fordított a Mezei-Vill. Főleg a 28. perc alakult rosszul a DEAC szempontjából, hiszen ekkor Harmati Tamás duplázott. A végeredményt végül Rábl állította be, az újfaluiak 5-1-es győzelmet arattak.

“A meccs előtt is arra számítottunk, hogy az Újfalu igyekszik majd irányítani a játékot. Mi elsősorban kontratámadásokkal próbáltunk veszélyt okozni, és ezekből több nagy helyzetünk is adódott az első félidőben. A szünet előtt sikerült is megszereznünk a vezetést, de sajnos egy nagyon szerencsés találattal egyenlíteni tudott a hazai csapat. A második játékrészben úgy éreztem, hogy ellenfelünk még egy fokozattal feljebb kapcsolt, így sajnos kevesebb támadást tudtunk vezetni, és szinte csak a védekezésre koncentráltunk. Ez kicsit felőrölt minket, egy-két szituációban már nem volt meg a megfelelő koncentráció, és elkerülhető gólokat kaptunk” – nyilatkozta Szentes-Bíró Tamás.

Csapatunk legközelebb a Nyírgyulajjal csap össze, a mérkőzést december 9-én rendezik meg.

Férfi Futsal NB I. 11. forduló
MVFC Berettyóújfalu-DEAC 5-1 (1-1)
gólszerző: Szabó (20.), Rábl (25., 39.), Harmati (28., 28.), ill. Tóth (20.)