A negyedik helyért is megy majd a küzdelem

A Debreceni Egyetem csapata decemberben már két vállra fektette a kecskemétieket.

Hétfőn lezárul az alapszakasz a futsal NB I-ben, a DEAC a Kecskemét otthonában vizitál a 18. fordulóban. A rangadón eldől, hogy melyik csapat zárja a bajnokság első szakaszát a negyedik helyen. Kedvezőbb helyzetben jelenleg Elek Gergő legénysége van 28 pontjával, de a hírös városiak hátránya mindössze egyetlen egység, vagyis egy győzelemmel előzhetnek. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a negyedik pozícióban végző együttes egy pontot visz magával a felsőházba, így bőven lesz tétje az ütközetnek.

Szentes-Bíróék december 23-án talán a szezon legjobb teljesítményével győzték le 4-0-ra a kecskemétieket a DESOK-ban. A diadalból csapatkapitányunk mellett Szabó Lajos, Faragó Lajos és Tóth Attila is góllal vette ki a részét. Erre a teljesítményre bátran lehet alapozni a Messzi István Sportcsarnokban.

Vetélytársunk kisebb gödörben van mostanság, hiszen a legutóbbi öt bajnokiján nem tudott diadalmaskodni, bár a képet árnyalja, hogy a Haladással és a Berettyóújfaluval is összecsapott a gyengébb sorozat alatt. Koós Károly csapatában a gólszerzés terén főleg Simic és Mánya viszi a prímet, előbbi már 13-szor, utóbbi pedig 10-szer köszönt be a mostani szezonban. Érdekesség, hogy az előző idényben még a DEAC-ot erősítő Nyeste Csaba nevéhez jelenleg négy találat fűződik.

A cívisvárosiak kedden pótolták a Veszprém elleni találkozót. A rangadót a bakonyiak gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték, végül 5-2-re diadalmaskodtak. Holnap lehetőségünk nyílik a javításra és arra is, hogy jó szájízzel zárjuk az alapszakaszt.

Férfi Futsal NB I. 18. forduló
SG Kecskemét Futsal-DEAC
2021. 02. 15. (hétfő) 19:00, Messzi István Sportcsarnok – zárt kapuk mögött