A SEREGHAJTÓHOZ UTAZUNK

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a 2019-es esztendő utolsó bajnokiját a Rubeola FC csarnokában vívják péntek este 18.45-től. A csömöriek jelenleg az utolsó helyen állnak a táblázaton, a DEAC a hatodik pozíciót birtokolja. Az előző fordulóban mindkét együttes nagy vereségbe futott bele: a Rubeolát a Nyírgyulaj győzte le 6-0-ra, míg Elek Gergő legénységét a Dunaferr 6-1-re múlta felül.

Férfi futsalcsapatunk legutóbb október 10-én hagyta el győztesen a játékteret. Azóta hat meccset játszottunk, a begyűjthető 18 pontból csupán egy egységet szereztünk meg. A rossz sorozatot a Rubeola ellen szakíthatjuk meg. Az mindenképpen biztató, hogy ellenfelünket szeptember végén már két vállra fektettük, a DESOK-ban rendezett összecsapást 3-1-re húzták be Szentes-Bíró Tamásék.

“A Rubeola otthonában egyik csapat sem mehet biztosra. Elképzelhetőnek tartom, hogy vetélytársunk többet birtokolja majd a labdát, de a veszélyes kontráinkkal lehet keresnivalónk. A csömöriek masszív együttest alkotnak, a keretükben több rutinos játékos szerepel. Ennek ellenére szeretnénk ponttal, pontokkal hazatérni” – kezdte a beszélgetést Haraszti Patrik, akinek az őszi ütközet nem csak a diadal miatt marad emlékezetes. “Ezen a meccsen szereztem pályafutásom első NB I-es gólját, szerencsére kicsit később összejött a duplázás. A vendégek egyik játékosát már a meccs elején kiállították, ami döntő momentum volt. Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen végig mi kontrolláltuk a találkozót” – fogalmazott a 20 esztendős futsalosunk.

Az előző héten a Dunaferr magabiztosan szerezte meg a három pontot az arénánkban. Haraszti elmondta, ez a bajnoki nem úgy alakult, ahogy eltervezték, de a vereség ellenére nem kerültek gödörbe.

“Sajnos sok egyéni hibát követtünk el, amit a remek játékerőt képviselő újvárosiak megbüntettek. Kielemeztük a mérkőzést, levontuk a következtetéseket. Elek Gergő azt szokta mondani egy-egy meccs után, hogy helyén kell kezelni a dolgokat. A héten az edzéseken jól dolgoztunk, ez is bizakodásra adhat okot. Friss sérülés nem nehezíti az életünket, bár a csapat több tagja is betegeskedett az utóbbi napokban” – tudtuk meg Haraszti Patriktól.

Férfi futsal NB I. 14. forduló
Rubeola FC-DEAC
2019. 12. 20. (péntek) 18:45, Csömöri Sportcsarnok