A vezetőedző nagy tettnek tartja az öt lőtt gólt

Quirikó Vivien szerint az is lényeges volt, hogy a Debreceni Egyetem alakulata viszonylag hamar eltüntette a hátrányát.

A DEAC női futsalcsapata a Nagykanizsa, az Újpest, a Csepel és a Gyula után a Tolnát is legyőzte az NB I-ben. Az öt siker közül a legutóbbit lehet a legértékesebbnek nevezni, hiszen a tolnaiak is éremesélyesek az élvonalban. A hétvégi meccsen ugyan ellenfelünk szerezte meg a vezetést a 3. percben, ám végül 5-2-re nyertünk.

Nagyon készültünk a szezon első rangadójára – kezdte a beszélgetést Quirikó Vivien. – Nem kezdtünk jól, egy figyelmetlenségünket góllal is büntették a tolnaiak. Azt fontos momentumnak tartom, hogy viszonylag hamar egyenlítettünk. Ezt követően már nem igazán forgott veszélyben a kapunk, inkább mi dolgoztunk ki a helyzeteket. Elismerésre méltó tettnek tartom, hogy ötször is bevettük a Tolna kapuját. Számítottunk arra, hogy az ellenfél előveszi az öt a négy elleni játékot, szerintem ezt is jól oldottuk meg. Az sem lepett meg minket, hogy ellenfelünk már az első félidőben használta ezt a taktikát. Az edzéseken sokat gyakoroltuk ezt, ennek köszönhetően mindenki tudta, hova kell mozogni. Minden kerettagnak lehetőséget adtam, így végig frissek maradtunk. A korábbi meccseken előfordult, hogy már a szünetig jelentős előnyt építettünk ki, ezért olykor a második félidőben kicsit leeresztettünk. Most nem volt nagy fórunk az első játékrész után, így a pihenőt követően is élesnek kellett lennünk – világított rá vezetőedzőnk.

A legutóbbi diadalból hárman is főszerepet vállaltak: Krascsenics Csilla és Nagy Anikó is duplázott, míg Horváth Viktória egy gólja mellett két asszisztot osztott ki Krascsenicsnek.

Ez a hármas valóban jól működött együtt, ez lehet annak is köszönhető, hogy a válogatottban is azonos sorban szerepeltek – hangsúlyozta Quirikó Vivien.

Éllovas és hibátlan csapatunk legközelebb október 25-én lép pályára az élvonalban. Quirikó Vivien tanítványai a következő összecsapáson azt a TFSE-t fogadják, amelyet az előző idényben a bajnokság és a Magyar Kupa döntőjében is két vállra fektettek.

Fotó: Szolnoki László