André Antónia ismét a DEAC-ot erősíti

A futsalos sok nehézséggel megküzdött az utóbbi időben, de most abban reménykedik, hogy a Debreceni Egyetem alakulatában újra kiteljesedhet.

A DEAC női futsalcsapata először 2021-ben duplázott. Az akkori kupagyőzelemből és bajnoki címből is nagy szerepet vállalt André Antónia, aki aztán a szezon végén a DVTK futballcsapatához szerződött. A 24 esztendős játékos a diósgyőri időszaka után szerepelt a Nyíregyházában és az Egerben is. Most újabb fordulat jön a karrierjében, hiszen eldőlt, hogy újra együttesünket fogja erősíteni.

Gyorsan zajlottak az események, ennek köszönhetően még a téli átigazolási szezon vége előtt biztossá vált a visszatérésem. 2021-ben fájó szívvel hagytam el a DEAC-ot. A távozásom után is figyeltem a lányok teljesítményét, bevallom, szomorú voltam, hogy az újabb sikereknek nem lehettem a részese. Sajnos a diósgyőri kitérőm nem úgy sült el, ahogy reméltem. Sorban jöttek a sérülések, így nem igazán tudtam megmutatni azt, hogy mire vagyok képes. Az orvosok nem találták a fájdalmam okát, ez pedig mentálisan nagyon megviselt. A nehézségek miatt még az is felvetődött, hogy befejezem a pályafutásomat. Bosszantott, hogy amit felépítettem, az rajtam kívülálló okok miatt összeomlik. A Szpariban sem találtam igazán a helyem, szerencsére a legutóbbi gárdámnál, az Egerben már jól éreztem magam – nyilatkozta André Antónia.

Régi-új játékosunk gőzerővel dolgozik azon, hogy minél hamarabb visszanyerje azt a formát, amely jellemezte őt alakulatunkban.

Az erőnlétem jelenleg nem tökéletes, de bízom benne, hogy hamar felveszem a ritmust. Motivált vagyok, főleg magamnak akarok bizonyítani. Ismét húzóembere szeretnék lenni az együttesnek. Hamarosan újra a lányokkal készülhetek, nagyon várom már a közös munkát. Olyan érzésem van, mintha hazatérnék. Olykor eltöprengek azon, hogy mi lett volna, ha mégsem fogadom el a DVTK ajánlatát 2021-ben. Az utóbbi években olyan impulzusok értek, amelyeknek hála sokat fejlődött a személyiségem, ebből kifolyólag nem bántam meg az akkori döntésemet – zárta mondandóját André Antónia.