Az Aramis ellen is bizonyítanánk, hogy jó formában vagyunk

Lévai Dániel szerint a Debreceni Egyetem alakulata egy sikerrel újabb lépést tehetne a célja felé.

Bő egy hónap után a DEAC férfi futsalcsapata ismét az Aramist fogadja az NB I-ben. Február 13-án az alapszakaszban 6-1-re vertük a budaörsieket, hétfőn 18 órától pedig már a felsőházban csapunk össze velük. A rájátszást két döntetlennel indítottuk, előbb a Nyíregyházával, majd a Nyírbátorral osztoztunk meg a pontokon, előbbi találkozó végeredménye 1-1, utóbbié pedig 4-4 lett. Nagy Roland legénysége is nyeretlen még a felsőházban, bár a Veszprém otthonában elért 5-5-ös remi győzelemmel érhetett fel. A bravúrt követően az Aramis az Újpesttel vívott hazai mérkőzést 5-0-s vereséggel zárta.

Jó formában vagyunk, így bizakodva várhatjuk a bajnokit. Úgy érzem, a csapat összeért, ennek köszönhető az, hogy 2026-ban még nem kaptunk ki az NB I-ben – kezdte a beszélgetést Lévai Dániel. – Az Aramis egyik erőssége a centerjátéka, emellett azt is ki kell emelni, hogy az ellenfél hibáit általában könyörtelenül kihasználja. A jövő héten még a címvédő Veszprémmel is találkozunk (ezt a meccset pénteken rendezik meg a bakonyiak csarnokában – a szerk.), de jelenleg csak a holnapi mérkőzésre összpontosítunk. Faragó Lajosra ebben az idényben már nem számíthatunk sérülés miatt, mellette még néhány játékosunk szereplése kérdéses, ennek ellenére nyerni szeretnénk. Örülünk, hogy bejutottunk a felsőházba, de ez nem azt jelenti, hogy már nincsenek céljaink. Szeretnénk legalább a harmadik vagy a negyedik helyen zárni, ha ez összejön, akkor megküzdhetnénk a bronzéremért, ami szerintem nagy tett lenne. Ezért is kellene begyűjtenünk a három pontot, hiszen egy győzelemmel kicsit elszakadnánk az Aramistól és a Nyírbátortól – világított rá 21 esztendős játékosunk.

Lévai a februári 6-1-es diadal során bevette az Aramis kapuját, de a gólját nem ünnepelte látványosan. Ezzel nem okozott meglepetést, hiszen tavaly nyáron pont a budaörsiektől igazolt klubunkhoz.

Hat évet húztam le ott, így mindig is tisztelni fogom előző csapatomat. Jó lesz újra találkozni korábbi csapattársaimmal, akikkel egyébként tartom a kapcsolatot. Minden meccset motiváltan várok, de ez ebben az esetben hatványozottan igaz. Nincs bennem görcsösség amiatt, hogy tavaly még az Aramisban játszottam – mondta Lévai, aki a mostani szezonban már 9-szer volt eredményes a magyar élvonalban.

NB I felsőház 3. forduló
DEAC-Aramis
2026. 03. 23. (hétfő) 18.00, DESOK

Fotó: Derencsényi István