Az első félidőben eldöntöttük a Tolna elleni rangadót

A Debreceni Egyetem alakulata a duplázó Horváth Viki vezérletével begyűjtötte a három pontot.

Krascsenics Csilla, Czégény Zsuzsa, Tóth Nóra, Csepregi Gabriella: ez a négy játékos egy kapussal kiegészülve akár a DEAC női futsalcsapatának a kezdőjét is alkothatta volna a Tolna elleni vasárnapi bajnokin. Ezzel szemben a kvartett összes tagja jelenleg sérüléssel bajlódik, így ők csak a DESOK lelátójáról szoríthattak a csapattársaknak.

A hiányzók ellenére gyakorlatilag az első félidőben lerendeztük a találkozót. Először Fülöp Dia köszönt be a kilencedik percben, rutinos kulcsemberünk a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. Aztán Horváth Viki pillanatai következtek. Gólvágónk először egy nagyon szép emelést követően ünnepelhetett, nem sokkal később pedig egy labdaszerzés után köszönt be. Kopjári Liza sem unatkozott, de kapusunk lehúzta a rolót, így kényelmes helyzetből várhattuk a folytatást. Egyébként már az első félidőben beszállt régi-új futsalosunk, André Antónia, akinek akadtak biztató megoldásai. A szünet előtt fellélegezhettünk, ugyanis Krascsenics Petra bombája a kapufán csattant.

A pihenőt követően Wiesner Dalma búslakodhatott, hiszen csupán néhány centi választotta el a góltól. A második játékrészben becsülettel teszteltük a kapufa strapabíró képességét, mivel Fülöp Dia, Gajzágó Flóra és Horváth Viki is eltalálta. A megnyugtató fórnak köszönhetően fiatal tehetségünk, Rácz Alíz is beszállhatott egy rövid ideig. Nagyjából öt minutummal a vége előtt Krascsenics Petra faragott a különbségen. A hajrában az öt a négy elleni taktikát húzta elő a Tolna, de ez szerencsére nem hozott fordulatot.

Együttesünknek ez volt az utolsó hazai összecsapása az alapszakaszban. Az utolsó fordulóban a TFSE csarnokában vizitálnak Quirikó Vivien tanítványai. A fővárosi meccsen dől el, hogy melyik gárda zárja az első helyen a pontvadászat első fázisát. Játékosainknak már a döntetlen is elegendő lenne az első pozícióhoz.

Futsal NB I 20. forduló
DEAC-2F-Bau Tolna-Mözs 3-1 (3-0)
DESOK, vezette: Szabó Péter, asszisztensek: Karsai Bálint, Gulyás Sándor.
gólszerzők: Fülöp (9.), Horváth V. (15., 17.), ill. Krascsenics P. (35.)

Fotók: Szolnoki László