Berettyóújfaluban vendégeskedünk

Az MVFC-nél korábban tizennégy esztendőt lehúzó Tihanyi Csaba elárulta, a Debreceni Egyetem alakulatának nagy lelkesedéssel lehet esélye a pontszerzésre.

Sokat nem kell utaznia a DEAC férfi futsalcsapatának, mivel hétfőn a Berettyóújfalu otthonában fog vizitálni az NB I harmadik fordulójában. Az MVFC két kört követően három ponttal rendelkezik, míg együttesünk eddig kétszer remizett. A jelek szerint Tihanyi Csaba vezetőedző kerete a műtét után lábadozó Nagy Bencét leszámítva teljes lehet a megyei rangadón.

Az újfaluiak nem kapták el jól a rajtot, valószínűleg ettől többet vártak, ebből kifolyólag biztos, hogy javítani akarnak. Az ellenfelünket az állandóság jellemzi, a gárda magja hosszú évek óta játszik együtt. Nehéz feladat előtt állunk, ettől függetlenül szeretnénk jó eredményt elérni, ehhez a szívünket és a lelkünket is ki kell tennünk a pályára. Mi sem lehetünk elégedettek az eddigi két meccsünkkel, hiszen a Maglód és az Újpest ellen egyaránt bíztunk a győzelemben. Fontos tanulság, hogy meg kell tanulnunk a mérkőzéseket minél jobban menedzselni. Úgy érzem, nem rossz az út, amin elindultunk, ám fontos a türelem. Nem változott a célunk, a felsőház lebeg a szemünk előtt, ám ehhez lehet, hogy bravúrok kellenek. Azt is látni kell, hogy jelentős körbeverések voltak az első két játéknapon, így még nehéz az erőviszonyokról beszélni – nyilatkozta Tihanyi Csaba.

Trénerünk ezer szállal kötődik a Berettyóújfalu gárdájához, mivel előbb játékosként, majd a szakmai stáb tagjaként tizennégy évet húzott le ott. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen érzések kavarognak benne az összecsapás előtt.

Igyekszem függetleníteni magam ettől, jelenleg maximálisan a DEAC-ra összpontosítok. Ugyanúgy készülök erre a bajnokira, mint a többire. Jelenleg nem vagyok izgatott, bár elképzelhető, hogy ez változni fog a találkozó napján – mutatott rá Tihanyi Csaba.

NB I 3. forduló
MVFC Berettyóújfalu-DEAC
2023. 08. 28. (hétfő) 18.30, Pálfi István Rendezvénycsarnok

Fotó: Derencsényi István