Csak egy gól született

A Debreceni Egyetem alakulata ebben az idényben először kapott ki a bajnokságban.

A DEAC férfi futsalcsapata péntek este a Kecskemétet fogadta az NB I negyedik fordulójában. Egyik csapat sem várhatta nagyon derűsen a meccset, mivel Tihanyi Csaba legénysége az előző három bajnokiját döntetlennel zárta, míg a hírös városiaknak a legutóbbi két játéknapon nem jött össze a pontszerzés.

A vendégek kapuját az a Krajcsi Bence őrizte, aki a nyáron hat esztendőt követően távozott klubunktól. A harmadik percben fellégezhettünk, ugyanis Tomics próbálkozása a kapufán csattant. Először Siska dolgoztatta meg Krajcsit, aki a rövidbe tartó lövést védte. Ezt követően Nyerges Andrásnak akadt több dolga, ám kapuvédőnk Pál Patrik, majd Suscsák Máté eszén is túljárt. A másik oldalon egy berúgást követően Faragó Lajos tüzelt, de Krajcsi látványos mozdulattal hárított. Aztán a tizenötödik minutumban egy lecsorgó labdát kotort be Suscsák, ezzel ellenfelünk megszerezte a vezetést. Ekkor kevesen gondolhatták azt, hogy ez az egy gól dönt a három pont sorsáról. Gyakorlatilag a középkezdés után egalizálhattunk volna, de Tóth Attila ígéretes helyzetből leadott löketét blokkolták. A szünetig még akadtak villanásaink, ennek ellenére az eredmény nem módosult.

A második játékrész elején Tóth próbált egyenlíteni, de Krajcsi ismét állta a sarat. Aztán Nyerges több alkalommal bebizonyította, hogy ő is képes bravúrokra. Pál Patrik kecsegtető pozícióból tűzött rá egy szabadrúgást, ennél a jelenetnél szerencsénk volt, mivel a kapufát találta el a kecskeméti húzóember. Teltek a percek, de az egalizálás csak nem akart összejönni, pedig bőven akadtak lehetőségeink. Az utolsó minutumban Pál végezhetett el tízméterest, ám Nyerges nyerte ezt a párharcot. A lefújás előtt elővettük az öt a négy elleni formációt, de sajnos ebből sem profitáltunk.

Négy kör után három egységgel rendelkezünk. A mutatónkon legközelebb egy hét múlva javíthatunk, ekkor a Nyíregyháza jön a DESOK-ba.

NB I 4. forduló
DEAC-SG Kecskemét Futsal 0-1 (0-1)
DESOK, vezette: Zimonyi Péter, asszisztensek: Tamási Patrik, Apkó Tamás.
Gólszerző: Suscsák (15.)
A DEAC összeállítása: Nyerges – Thiago, Harmati, Franchu, Győri. Cserék: Tóth B., Faragó, Berecz, Vass, Szatmári, Siska, Farkas, Tóth A., Magyar. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.

Fotó: Derencsényi István