A Debreceni Egyetem alakulata hosszabbítás után győzte le a TFSE-t.
A DEAC női futsalosai ötödször szerezhettek aranyérmet a Magyar Kupában, ehhez a TFSE-t kellett legyőzniük vasárnap a berettyóújfalui döntőben.
Az első ígéretes lövés Krascsenics Csilla nevéhez fűződött, majd Kota Gabriella kapufájánál lélegezhettünk fel. A második percben Balya Dorottya góljával megszerezték a vezetést a fővárosiak. Ezt követően Gajzágó Flóra, majd Urai Bianka próbálkozott, de az eredmény nem változott. Kicsit később Kopjári Lizát dolgoztatták meg a TFSE játékosai, szerencsére kapusunk állta a sarat. A szünetig nem változott az állás, így minimális hátrányból várhattuk a folytatást.
Nagy elánnal vágtunk neki a második játékrésznek, Krascsenics, Nagy Anikó és Üveges Katalin is próbálkozott, ám ezekből nem született gól. A 25. minutumban végre megtört a jég, Hardon Rita fejesét nem tudta hárítani Ősz Csenge. Üveges bombája után csak pár centi választott el minket a vezetés megszerzésétől, a labda sajnos a lécen csattant. A második félidő hajrájában Kopjári Liza védéseinek is hála maradt az 1-1, így jöhetett a hosszabbítás.
A túlóra első fele csak egy találatot hozott, ezt Balog Noémi lőtte, így megint nekünk kellett futnunk az eredmény után. A rövid pihenő drámai jelenetet is hozott, Ősz Csenge rosszul lett, nem is tudta folytatni a meccset.
A különbség ledolgozásának érdekében elővettük az öt a négy elleni felállást. Ez a húzás be is jött, mivel Gajzágó Flóra bombája beakadt. Jöhetett volna az újabb fordulat, ugyanis a hatodik szabálytalanságunk miatt büntetőt kaptak a fővárosiak. A csereként beszálló Pozsgai Melinda túljárt Varga Adél eszén, így maradt a 2-2. Kicsit később megint ez a párharc alakult ki, de Varga most 6 méterről már pontosabban célzott. Szerencsére nem estünk kétségbe attól, hogy ismét hátrányba kerültünk, ugyanis Üveges Katalin villanásával egalizáltunk. Aztán a hátralévő időben még kétszer köszöntünk be, előbb Fülöp Dia iratkozott fel a gólszerzők listájára, majd Krascsenics Csilla állította be a végeredményt.
Ennek az 5-3-as diadalnak hála zsinórban ötödször lettünk kupagyőztesek. Szép volt, lányok!
Magyar Kupa-döntő
TFSE-Tent Budapest-DEAC 3-5 – hosszabbítás után
Pálfi István Sportcsarnok, vezette: Dr. Tóth-Tolnay Annamária, asszisztensek: Dr. Vigh Tünde, Somogyi-Kiss Petra
Gólszerzők: Balya (2.), Balogh (42.), Varga (46.), ill. Hardon (25.), Gajzágó (46.), Üveges (47.), Fülöp (49.), Krascsenics (50.)
A DEAC összeállítása: Kopjári – Fülöp, Gajzágó, Bali, Krascsenics. Cserék: Pozsgai, André, Nagy A., Üveges, Bálint, Rácz, Hardon, Urai, Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.
Fotó: Derencsényi István