EGY PONTTAL GAZDAGODTUNK

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Veszprémet látták vendégül péntek este a DESOK-ban. A küzdelmes mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött, így a DEAC megszakította három vereségből álló sorozatát. Szentes-Bíró Tamásék a következő fordulóban a bajnoki címvédő Mezei-Vill együtteséhez látogatnak.

Az összecsapás első komolyabb ziccere Rácz Zsolt előtt adódott, játékosunk már a veszprémi kapust is kicselezte, de a lövése elsuhant a jobb kapufa mellett. A folytatásban Faragó Ádámnak kellett résen lennie Miklós Tamás kísérleténél. Tóth Attila kétszer is veszélyeztetett, először célt tévesztett, majd Spandler Mátyás nagy bravúrral hárított. A 15. percben Kántor Tamás találatával szereztük meg a vezetést. Kántor egy labdaszerzést követően bombázott a vendégek kapujába. Az első félidő hátralévő idejében a bakonyiak domináltak, Tar Tamás járt a legközelebb az egyenlítéshez, ám próbálkozása a kapufán csattant.

A második játékrészben újabb Faragó-bravúrokat láthattak a nézők, kapusunk előbb Tar, majd Tatai eszén járt túl. A 28. minutumban aztán egyenlített a Veszprém, a játékszer Somogyi Istvánról csorgott a gólvonalon túlra. Bencsik helyzeténél szerencsénk volt, hiszen ismét a kapufa segítette ki az együttesünket. Tatai József találatával már Frank Tamás alakulata vezetett. Elek Gergő időt kért, a DEAC pedig elővette az öt a négy elleni taktikáját. Sokáig nem örülhettek a fórnak a veszprémiek, ugyanis Tóth Attila az alapvonalhoz közel tréfálta meg Spandlert. 2-2 után mindkét egylet ment előre a győzelemért, de több gólt már nem hozott az ütközet. A DEAC jelenleg a negyedik helyen áll a táblázaton, alakulatunk a következő játéknapon a Mezei-Villel mérkőzik meg.

“Értékes pontot szereztünk, szerintem igazságos végeredmény született. Nagyon akartak a fiúk, de egy kis görcsösséget éreztem a támadásainkban. A veszprémiek most gödörben vannak, ám biztos vagyok abban, hogy ebből kijönnek. Jó csapatot fogadtunk, amit igazol, hogy a Haladástól és a Berettyóújfalutól is csak egy góllal kapott ki” – fogalmazott Elek Gergő vezetőedző.

“Ez a pálya a hozzánk érkező csapatoknak kissé szokatlan. A kapusoknak sosem szabad kiengedniük, szerencsére a srácok sokszor kisegítettek, emellett a kapufa is velem volt párszor. Hét mérkőzés van hátra az alapszakaszból, igyekszünk behúzni azokat a találkozókat, amelyeket a kötelező kategóriába tartoznak” – nyilatkozta Faragó Ádám.

Férfi Futsal NB I. 10. forduló
DEAC-Futsal Veszprém 2-2 (1-0)
gólszerző: Kántor (15.), Tóth (37.), ill. Somogyi (28. – öngól), Tatai (36.)