Elek Gergő: vegyes érzéseim vannak

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulatának még hat-hét pontot kell szereznie a felsőházhoz.

A DEAC férfi futsalosai az előző hónapok során sok szép diadallal örvendeztették meg a drukkereket. A képet árnyalja, hogy Elek Gergő legénységének a rangadók házon kívül nem a tervek szerint sikerültek. Vezetőedzőnk az évértékelőjében a gárdát sújtó sérüléshullámról és a folytatásról is beszélt.

Tizenöt meccs alatt huszonhat pontot gyűjtöttünk, ezzel a negyedik helyen állunk a tabellán. Elégedett az eddigi teljesítményünkkel?

– Vegyes érzések kavarognak bennem. A szezon eleje szépen sikerült, az első fordulóban a Kecskemétet fektettük két vállra, ez pedig lendületet adott. A folytatásban az úgynevezett kiscsapatokat domináns játékkal győztük le. Idegenben a rangadóinkon többször gyermeteg hibát követtünk el, és ennek köszönhetően nem volt reális esélyünk a pontszerzésre. Sajnos már a nyitányon sem tudtunk teljes kerettel kiállni, és a sérülések a folytatásban is megnehezítették a dolgunkat. Ha jól emlékszem, egyedül az Aramis ellen számíthattam az összes játékosomra. Siska Gergő például csak hét meccsen lépett pályára, ami azért jelent gondot, mert a taktikánkat a centerjátékra alapoznánk, és ebben neki nagy szerep jutna.

A TFSE és a Kistarcsa mutatott már be bravúrokat, ennek fényében nagy fegyverténynek számít, hogy a két újoncot itthon és idegenben is felülmúltuk.

– Ezzel egyetértek, sőt, az Aramis ellen megszerzett hat pont szintén rengeteget érhet a végelszámolásnál. Főleg annak fényében kiemelendőek ezek az eredmények, hogy a hiányzók miatt gyakran felforgatott csapattal állhattunk ki.

Ahogy korábban már említette, házon kívül nem igazán termett sok babér a rangadókon. Mi lehetett a probléma?

– A Veszprém, a Kecskemét és a Berettyóújfalu otthonában olyan malőrök csúsztak be a játékunkba, amelyek megengedhetetlenek az NB I-ben. Ami különösen fájó, hogy az alapemberek követtek el óriási hibákat. A kihagyások főleg a koncentráció hiányára vezethetőek vissza. A legfrissebb emlék az újfalui találkozó, amelyen a letámadást remekül megoldottuk, de az első félidőben öt ziccerünkből egyszer sem találtuk el a kaput, továbbá a saját térfelünkön is olykor gyámoltalanok voltunk. Ezek a meccsek azt mutatták meg, hogy kicsit az alapokhoz kell visszatérnünk, ha ezeket rendbe rakjuk, akkor fókuszálhatunk az extra megoldásokra.

Óriási harc zajlik a felsőházért. Számított erre a bajnokság előtt?

– Az igazat megvallva nem gondoltam arra, hogy ilyen nagy küzdelem lesz. Úgy véltem, hogy azok a gárdák, akik tavaly a felsőházba kerültek, idén is csont nélkül bejutnak. A nézők nyilván örülnek, hogy ekkora csata megy, én már kevésbé, hiszen szedhetem a szívgyógyszert… A viccet félretéve ebből a magyar futsal protifálhat, mivel a tehetségek kiélezett találkozókon szerezhetnek értékes tapasztalatokat. Idén a külföldi szabálynak köszönhetően a klubok maximum két légióst vethetnek be. A döntés minket annyira nem befolyásolt, ugyanis évek óta főleg a fiatalok szerepeltetésére fókuszálunk. Jó úton járunk, ezt támasztja alá, hogy az U23-as válogatottba négy játékosunk került be, továbbá a felnőtt nemzeti együttesben szintén számítnak a DEAC futsalosaira.

Három meccsünk van még az alapszakaszban. Mennyi egység kellene az első ötbe jutáshoz?

– Hat-hét ponttal bekerülhetünk a felsőházba. Először a kis túlzással az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Veszprémet látjuk vendégül. Ezen a meccsen az ellenfélnek fog nagyobb tét forogni a kockán, ettől függetlenül mi sem teszünk le a pontszerzésről. A Nyírgyulajt és az Újpestet le kell győznünk, és akkor teljesítjük a célunkat.

A 2022-es esztendőt a Nyírség elleni kupameccsel nyitjuk. Kötelező a továbbjutás?

– Nem akarjuk lebecsülni az ellenfelünket, de csalódás lenne, ha nem vennénk ezt az akadályt. Szeretnénk bejutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe, bár sok függ a sorsolástól. Az előző idényben Fortuna nem fogta a kezünket, hiszen korán meg kellett küzdenünk a Veszprémmel idegenben, bízunk benne, hogy most kegyesebb lesz velünk.