Elmarad az Újpest elleni mérkőzésünk

A tervek szerint a Debreceni Egyetem férfi futsalosai jövő kedden a Ferencváros otthonában vendégeskednek.

A táblázat negyedik helyén álló DEAC az eredeti forgatókönyv alapján az Újpest elleni mérkőzéssel nyitotta volna a 2021-es esztendőt, ám a lila-fehérek halasztási kérelme miatt elnapolják a péntekre kiírt bajnokit.

“A mai napon felhívott az Újpest Futsal technikai vezetője, hogy COVID-gyanús és sérült játékosaik vannak, ezért az összecsapás halasztását kérik. Nem tagadom, nagyon feldühített ez a bejelentés! Tudvalevő ugyanis, hogy az újpestiek tegnap kupamérkőzést játszottak a REAC NB II-es csapatával. Tehát tegnap jól voltak a játékosok, mára furcsamód megbetegedtek… Emellett köztudott, hogy öt játékosát elbocsájtotta a klub, továbbá egy játékosa el van tiltva. Így, hogy halasztottak, nyilván az átigazolási szezon kezdete után kell játszanunk, amikor szerepelhetnek az új igazolásaik. A szabályok ilyesfajta kijátszásával véleményem szerint ártanak sportágunk törékeny renoméjának! A legközelebbi, jövő hét keddi mérkőzésünket is csak remélni tudom, hogy lejátsszuk, mert a Ferencváros Futsal is előszeretettel halasztja a mérkőzéseit a COVID égisze alatt. Szó szerint egy meccset lejátszanak, egyet halasztanak, újra játszanak és így megy a sorminta. Az ellenünk COVID miatt halasztott találkozó után négy (!) nappal tudott játszani NB II-es ellenfelükkel… Ezen esetekből is látszik, hogy a szövetség ellenőrzés nélküli halasztásos döntése kifejezetten árt a sportnak! Hajrá, magyar futsal! Hajrá, DEAC!” – fogalmazott Elek Gergő vezetőedző.