Erőt adhat fiatal futsalosunknak az MLSZ díja

Győri Balázs úgy gondolja, hogy többek között az utánpótlás-válogatottban nyújtott produkciójával hívhatta fel magára a figyelmet.

Pár napja már beszámoltunk arról, hogy az MLSZ döntése alapján a női futsalosoknál az év játékosa Gajzágó Flóra lett, míg az edzők között Quirikó Vivien végzett az élen. Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a férfiaknál is akad egy DEAC-os díjazott Győri Balázs személyében. Az ítészek szerint a 18 éves tehetségünk volt a 2024/25-ös idény felfedezettje.

Amikor megjelent a hír, pont érettségiztem. Egyik csapattársam, Faragó Lajos gratulált nekem először, én pedig akkor azt hittem, hogy az érettségi miatt kaptam az üzenetet. Kicsit később világosított fel arról, hogy megkaptam ezt a díjat. Nem számítottam erre az elismerésre, de természetesen nagyon boldog vagyok. Talán azzal hívhattam fel magamra a figyelmet, hogy az utánpótlás-válogatottban kisebb kilengéseket leszámítva végig stabil teljesítményt nyújtottam. Valószínűleg az is számított, hogy a DEAC-ban is egyre több időt töltöttem a pályán. Ez a trófea további motivációt ad, bár ezzel eddig sem volt problémám. A fejlődés lebeg a szemem előtt, ennek érdekében pedig keményen dolgozom majd. Hogy milyen céljaink lehetnek a következő szezonban? Nagyon bízom benne, hogy ezúttal bejutunk az NB I felsőházába – nyilatkozta Győri Balázs.

Ifjú játékosunknak tavasszal eltört a lábujja, ezért néhány találkozóról lemaradt. Szerencsére most már egészséges, így a felkészülést a csapattal kezdheti meg.

Rosszkor jött ez a sérülés, de próbáltam pozitív maradni. Már itthoni feladatokat kell végeznünk, a programot az erőnléti edzőnk állította össze. Szerencsére azért a nyaralásra is jut idő, pár napot Horvátországban töltök el a családommal – árulta el Győri Balázs.