Faragó Lajos: a Veszprém-DEAC meccsek mindig parázs küzdelmet hoznak

A Debreceni Egyetem alakulatának futsalosa szerint rengeteg tapasztalattal gazdagodtak a kisdöntőben.

A DEAC és a Veszprém férfi futsalcsapata úgy össze volt nőve az előző idényben, mint a borsó és a héja. A két gárda a legutóbbi szezon során nyolcszor találkozott egymással tétmeccsen, ezekből a csatákból a veszprémiek hatszor jöttek ki győztesen, a mérleg egy döntetlennel és egy DEAC-sikerrel válik teljessé. Elek Gergő legénysége péntek este ismét összecsap a bakonyiakkal.

“A nyáron kiválóan erősítettek, így még ütőképesebb együttessé váltak, de azt hozzá kell tennem, hogy tavaly is minőségi játékosokat vethettek be. Nem szabad abból kiindulnunk, hogy az előző fordulóban kikaptak az Aramistól, bár engem nagyon meglepett a végeredmény (6-2-re diadalmaskodtak a budaörsiek – a szerk.). Biztos vagyok benne, hogy Fehér Zsolt vezetőedző rendezte a sorokat, így felszívják magukat a holnapi összecsapásra. A tavalyi bronzmeccset nem felejtettük el, de már túlléptünk rajta. A rájátszásban remek teljesítményt nyújtottunk, emiatt bizakodva várhattuk a párharcot, de a három meccs során minden tekintetben felülmúltak bennünket a veszprémiek. Sokat tanultunk ezekből a mérkőzésekből, úgy gondolom, most jó úton járunk. Akadnak sérültjeink, ettől függetlenül szoros összecsapásra számítok. A Veszprém-DEAC találkozók mindig parázs küzdelmet hoznak” – nyilatkozta Faragó Lajos.

26 esztendős játékosunk Szentes-Bíró Tamás távollétében az előző két meccsen a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte.

“Tavaly már a Pécs elleni kupameccsen viselhettem a karszalagot. Óriási megtiszteltetés ez a poszt, főleg annak fényében, hogy a csapattársaim bíztak meg ezzel. Igyekszek felnőni a feladathoz, egyébként nincs nehéz dolgom, hiszen nagyon egyben van most a csapat. Mély a keretünk, ennek köszönhetően kis túlzással mindegy, hogy ki lép pályára. Elsődleges célunk a felsőház elérése, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel nagyon sűrű a mezőny. Amennyiben teljesítjük a tervet, azt követően már bármi megtörténhet a rájátszásban” – mutatott rá Faragó.

Férfi futsal NB I 7. forduló
Veszprém Futsal-DEAC
2021. 10. 08. (péntek) 18:30, Március 15 Sportcsarnok

Fotók: Égerházi Péter