Faragó Lajos: Borzasztó átélni egy ilyen sérülést

Elek Gergő szerint a Debreceni Egyetem alakulata két sikerrel elérheti a célját.

Férfi futsalosainknak nem sikerült valami fényesen az idei év első bajnokija, hiszen hétfő este a Veszprém ellen 9-3-as vereségbe szaladtak bele a DESOK-ban. Meggyőzőbben kezdtek a vendégek (0-2), aztán egy csúnya ütközés miatt hosszú ideig állt a játék, Vass Ottó és Boromisza Dániel sem tudta folytatni a játékot, a veszprémi játékost kórházba kellett szállítani. Amikor újraindult a találkozó, kétszer is felzárkóztunk egy találatra, de a bakonyiak mindig reagáltak erre.

Borzasztó átélni egy ilyen sérülést, Boromisza Daninak és Vass Ottónak is szeretnék jobbulást kívánni! Nálunk sok fiatal szerepel, ők nehezen tették túl magukat ezen a jeleneten. A pontrúgások levédekezése ebben az idényben a gyenge pontunk, igazából nem tudom, mi lehet ennek az oka, hiszen az edzéseken sokat gyakoroljuk. Ahogy már megszokhattuk, a veszprémiek ellen ismét gólzáporos meccset játszottunk, ebből most ők jöttek ki jobban. Nem szabad sokáig rágódnunk ezen a mérkőzésen, ma már muszáj a következő feladatra összpontosítani. Nekünk, tapasztaltabbaknak kell felráznunk a kevésbé rutinos játékosokat. Ami hétfőn történt, az nem ismétlődhet meg újra, különben elbúcsúzhatunk a felsőháztól – összegzett Faragó Lajos, aki Szentes-Bíró Tamás távollétében a csapatkapitányi karszalagot viselte.

Vezetőedzőnk több hibát is felfedezett a játékunkban a rangadón.

Az első félidőben négy gólt kaptunk szögletből. A játékosaim nem azt csinálják, amit kérek tőlük, erről beszélnünk kell. Úgy gondolom, a Veszprém nem futsalozik jobban tőlünk, de velünk ellentétben tud nyerni. Megint nem sikerült az ellenfél stílusára reagálnunk. Az öt a négy elleni játék során többször felesleges kockázatot vállaltunk. Ha a maradék két meccsünket (a Nyírgyulajjal idegenben, az Újpesttel hazai környezetben találkozunk – a szerk.) megnyerjük, szerintem bejutunk a felsőházba. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ezt a nagyarányú vereséget kiheverjék a fiúk. Nagy kérdés, hogy a következő héten hány ember áll majd a rendelkezésemre – nyilatkozta Elek Gergő.

A DEAC jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, de nagyon sűrű a mezőny, ugyanis a második Veszprémmel szemben csupán három egység a hátrányunk.

Az állás:

Fotók: Kovács Péter