Fölényes győzelem az Újpest ellen

A Debreceni Egyetem alakulata már az első félidőben eldöntötte az ütközetet.

A DEAC női futsalosai esélyesként várhatták az Újpest elleni szombati bajnokit a DESOK-ban. A sereghajtó lila-fehér gárda kerete mindössze hét főből állt, nálunk Horváth Viktória a sérülése miatt továbbra sem léphetett pályára, de a többi játékosára számíthatott Quirikó Vivien vezetőedző.

Már az elejétől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, az első lövést Üveges Katalin eresztette el, de ez pontatlan volt. Ezt követően is akadtak helyzeteink, majd a fölényünk a negyedik minutumban érett góllá: Üveges próbálkozása után a kipattanót Gajzágó Flóra rúgta a kapuba. Nem sokkal később csapatkapitányunk szép szólót mutatott be, a passzából pedig Krascsenics Csilla köszönt be. Fülöp Diát is ki lehetett emelni, mivel mesteri centerezéssel jelentkezett, az i-re a pontot Krascsenics tette fel. Nem lehetett elégedett a látottakkal az újpesti tréner, hiszen a nyolcadik percben időt kért. A rövid eligazítást követően a fővárosiak elővették az öt a négy elleni taktikát, amiből néha veszélyt teremtettek. A szépítés mégsem jött össze nekik, sőt, Gajzágó második találatával növeltük a fórunkat.

A második játékrészt szintén nagy elánnal indítottuk, ám az utolsó passzokba hiba csúszott, illetve Gajzágó is néhány centit tévedett, amikor az üres kaput célba vette, ám a labda a kapufán csattant. A hajrában Torma helyét Kopjári Liza vette át, fiatal kapusunk szebbnél szebb hárításokkal hálálta meg a bizalmat. Sokáig úgy festett, hogy 4-0-s végeredménnyel zárul a bajnoki, de tíz másodperccel a vége előtt Üveges bevitte a kegyelemdöfést.

Együttesünk a diadalnak hála az élre ugrott a tabellán.

NB I 9. forduló
DEAC-Újpest FC 5-0 (4-0)
DESOK, vezette: Varga György, asszisztensek: Juhász Dániel, Takács István.
Gólszerzők: Gajzágó (4., 17.), Krascsenics (4., 5.), Üveges (40.)
A DEAC összeállítása: Torma – Csepregi, Üveges, Gajzágó, Krascsenics. Cserék: Kopjári, Dmitrijenko, Tóth N., Pócsik, Nagy A., Fülöp, Czégény, Tóth A. Vezetőedző: Quirikó Vivien.