A Debreceni Egyetem alakulata nemrég drámai meccset játszott az Újpesttel a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
Hétfőn lezárul az NB I-ben az alapszakasz. A DEAC férfi futsalcsapata abból a szempontból kényelmes helyzetből várhatja az utolsó fordulót, hogy már biztosította a helyét a felsőházban. Ennek ellenére lesz tétje az Újpest elleni összecsapásnak, ami holnap 18.30-kor kezdődik a DESOK-ban.
Jelenleg a negyedik helyen állunk a tabellán. Ezt a pozíciót akkor őriznénk meg biztosan, ha legyőznék az újpestieket. Amennyiben ez összejönne, akkor a rájátszásba három pontot vihetnénk magunkkal. A lila-fehérek a második helyről már sem előrelépni, sem hátracsúszni nem tudnak, ettől függetlenül arra nem számíthatunk, hogy feltartott kézzel lépnek majd pályára.
– Hiába biztos az újpestiek második helye, borítékolható, hogy nem engedik el a hétfői mérkőzést. Ettől függetlenül nyerni szeretnénk, mivel nem mindegy, mennyi ponttal kezdjük meg a felsőházat – nyilatkozta pár napja vezetőedzőnk, Tihanyi Csaba.
Ebben az idényben eddig kétszer csaptunk össze a IV. kerületi gárdával. November elején 4-2-es vereséggel zártuk az Újpest otthonában megrendezett bajnokit. Ezen a mérkőzésen korán kétgólos hátrányba kerültünk, de a különbséget eltüntettük, a 25. percben 2-2 volt az állás. A folytatásban előbb Suscsák, majd Hadzsi vette be a kapunkat.
Február 5-én a Magyar Kupa negyeddöntőjében találkoztunk az újpestiekkel. 1-0-ra, 2-0-ra, 3-2-re és 4-3-ra is vezettünk az összecsapáson, ennek ellenére a rendes játékidő 4-4-es végeredménnyel zárult. A hosszabbításban nem változott az állás, ezért büntetőpárbaj jött, amely végén a lila-fehérek ünnepelhettek.
A holnapi találkozó a farsang jegyében zajlik, azok a drukkerek, akik jelmezben vagy maszkban érkeznek, ingyen tekinthetik meg a bajnokit. Emellett fánkkal és egyedi fotókerettel várjuk a szurkolóinkat.
NB I 22. forduló
DEAC-Újpest FC
2026. 02. 23. (hétfő) 18.30, DESOK
Fotó: Szolnoki László
