Fülöp Dia: Az elmúlt évek egyik legnehezebb mérkőzése előtt állunk

Csupa szív játékosunk szerint a Debreceni Egyetem alakulata akkor fogja megkönnyíteni a helyzetét, ha a lehetőségeivel jól sáfárkodik.

Igazi „csemegét” láthatnak a női futsal rajongói szombaton 13 órától a DESOK-ban, hiszen az éllovas DEAC a második helyen álló TFSE-t fogadja. A két gárda az előző idényben meghatározó szerepet töltött be az NB I-ben, ezt jelzi, hogy egymás ellen játszották a bajnoki döntőt. A fináléról nekünk lehetnek szebb emlékeink, mivel az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot 3-1-re megnyertük. Az eddigi eredményeket látva nem lenne meglepetés, ha idén újra a fővárosiakkal harcolnánk meg az aranyéremért, de addig még sok víz lefolyik a Dunán. A mostani szezonban már találkoztunk Viza Krisztián tanítványaival, az októberi ütközet végeredménye 1-1 lett.

Ki merem mondani, hogy az elmúlt évek egyik legnehezebb mérkőzése előtt állunk. Nincs szerencsénk, mivel sok sérült játékosunk van, így minden bizonnyal szűkös keret áll majd a vezetőedző rendelkezésére. Elöl megfelelő koncentrációra lesz szükség a támadásbefejezéseknél, míg védekezésben ki kell segítenünk egymást, ha ez összejön, akkor nem lehet probléma – nyilatkozta Fülöp Dia.

Játékosaink csütörtökön a DVTK elleni kupameccsel hangoltak a rangadóra. Nem okozott komolyabb problémát a Diósgyőr legyőzése, de a 7-1-es diadal ellenére sem lehet felhőtlen az örömünk.

Sajnos az ellenfelünk nem igazán volt sportszerű a találkozón. Két újabb sérültünk lett, kérdéses, hogy ők szerepelhetnek-e a hétvégén. Ha vállalják is a játékot, akkor sem lesznek tökéletes állapotban. Egyébként a mérkőzésen sokáig tompán játszottunk, de a végére felpörögtünk. Igazi csapatként küzdöttünk, ennek köszönhetően nyertük meg a negyeddöntő első felvonását. Összességében nem vett ki belőlünk túl sokat ez az összecsapás – fogalmazott húzóemberünk, aki duplázott Miskolcon.

NB I 14. forduló
DEAC-TFSE-11 Teamsports
2024. 01. 20. (szombat) 13.00, DESOK