Gajzágó Flóra: Magabiztosan léphetünk pályára

A magyar válogatott futsalos szerint a Debreceni Egyetem együttese idén sokkal precízebben értékesíti a lehetőségeit.

A DEAC női futsalosai önbizalomtól duzzadva várhatják a TFSE elleni rangadót, amelyet vasárnap 17 órától rendeznek meg a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Éllovas együttesünk hat fordulót követően hibátlan mutatóval rendelkezik, de a második helyen álló fővárosiaknak sem kell szégyenkezniük, mivel öt meccset megnyertek, egyedül az Újpest otthonában hullajtottak el két pontot, ennek az ütközetnek 4-4 lett a végeredménye. Köztudott, hogy a legutóbbi idényben a bajnokság döntőjében találkoztunk a budapestiekkel, erről a párharcról nekünk lehetnek szép emlékeink, mivel az egyik fél harmadik sikeréig tartó aranycsatát 3-1-re behúztuk.

A Tolna mellett a TFSE lehet a másik nagy vetélytársunk a bajnokságban, ebből kifolyólag szoros találkozóra számítunk, ettől függetlenül nyerni szeretnénk. Az eddigi teljesítményünk miatt magabiztosan léphetünk pályára. Örömteli, hogy a legutóbbi idényhez képest a helyzeteinket sokkal jobb hatékonysággal értékesítjük. A budapestiektől a nyáron kulcsemberek távoztak, elég csak Folk Zsuzsannára gondolni, de a jelek szerint ez nem fogta meg őket – nyilatkozta Gajzágó Flóra.

Az előző héten a magyar válogatott tagjai Telkiben készültek. Frank Tamás szövetségi kapitánynak Horváth Viktória, Tóth Nóra és Gajzágó Flóra személyében ezúttal három DEAC-játékos bizonyíthatott.

Sokat videóztunk, emellett az edzéseken főleg a védekezésre összpontosítottunk. Jó hangulatban zajlott ez a pár nap, a tervek szerint legközelebb november közepén lesz összetartás. Abban bízom, hogy akkor is meghívót kapok – zárta mondandóját Gajzágó.

NB I 7. forduló
TFSE-11 Teamsports-DEAC
2023. 10. 29. (vasárnap) 17.00, Dr. Koltai Jenő Sportközpont