Gólgálával kezdett U17-es együttesünk

A Debreceni Egyetem U20-as alakulata pont nélkül térhetett haza.

A DEAC U17-es és U20-as futsalcsapata is megkezdte a szereplését a bajnokságban. Előbbi korosztály nem fukarkodott a találatokkal a Kincsem Lovaspark SE elleni meccsen, hiszen tizenegyszer vette be a vetélytárs kapuját. A hazaiak is próbáltak iparkodni, de ők “csak” ötször köszöntek be. Nálunk Komádi Benjamin Zsolt és Puskás Attila házi gólpárbaja döntetlennel zárult, ugyanis mindkét tehetségünk négy alkalommal villant meg.

“Megérdemelt győzelmet arattunk, végig kézben tartottuk a mérkőzést. Sok helyzetet alakítottunk ki, ezekből tizenegyet értékesítettünk, ami mindenképpen dicséretes teljesítmény. Gratulálok a srácoknak!” – összegzett Zákány Ferenc a lefújás után.

Sajnos U20-as játékosaink vereséggel nyitották a szezont. Marsl Zoltán István góljára még Komlósi Péter válaszolt a kilencedik percben, ám a folytatásban ellenfelünk akarata érvényesült.

“Az első félidőben pörgős és kiegyenlített találkozót játszottunk az ellenfelünkkel. Sajnos a második játékrész elején egy pár percig tartó rövidzárlatunkat a hazaiak kíméletlenül kihasználták, és utána nem sikerült felzárkóznunk. Amennyiben a helyzetkihasználásunkon és a támadásvezetésünkön javítunk, akkor sikeresebb lehet a folytatás” – mutatott rá Siska Gergő.

Fiú Futsal I. osztály U17 Keleti csoport 2. forduló
Kincsem Lovaspark SE-DEAC 5-11 (3-4)
gólszerzők: Rada (13., 15., 16.), Vándor (25.), Lengyel D. (30.), ill. Komádi (1., 9., 23., 31.), Puskás A. (11., 11., 35., 35.), Tóth B. (33., 39.), Tóth Cs. (36.)

Fiú Futsal I. osztály U20 Keleti csoport 2. forduló
Kincsem Lovaspark SE-DEAC 4-1 (1-1)
gólszerzők: Marsl (7., 36.), Nagy B. (21.), Károly (26.), ill. Komlósi (9.)