HAZAI KÖRNYEZETBEN IS A HÁROM PONT A CÉL

Az első helyen tanyázó női futsalosaink a Tolnát fogadják a DESOK-ban szombaton 19 órától. Üveges Katalinék az első fordulóban már legyőzték a tolnaiakat, és erre készülnek a hétvégén is.

A Debreceni Egyetem női futsalcsapatához a Tolna-Mözs érkezik az NB I. nyolcadik fordulójában. Vetélytársunk jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el a táblázaton. Nem lehet leírni a tolnai alakulatot, hiszen az előző héten a TFSE-Szertarsport.hu otthonában diadalmaskodott. Krascsenics Csilláék abból mindenképpen erőt meríthetnek, hogy a pontvadászat első játéknapján már két vállra fektették a riválist, a szeptemberi ütközet a DEAC 5-2-es sikerével zárult.

“Idegenben sem volt könnyű dolgunk, és arra számítok, hogy hazai pályán is meg kell dolgoznunk a három pontért. Horváth Hannát az előző fordulóban kiállították, így az egyik kulcsemberére nem számíthat az ellenfelünk. Szeretek a DESOK-ban játszani, mivel a családtagjaim és a barátaim gyakran kijönnek a mérkőzéseinkre, ez pedig motiválóan hat rám” – fogalmazott Horváth Petra.

Alakulatunk meggyőző teljesítményének köszönhetően az élen áll, egyedül a TFSE tudott eddig pontokat rabolni tőlünk.

“Titkon reménykedtem ilyen produkcióban. Jól sikerült a felkészülésünk, emellett az új játékosokkal is sokat erősödtünk” – sorolta a sikerrecept összetevőit Petra, aki egy góllal rendelkezik ebben a szezonban, a TFSE kapuját vette be.

“Fiatal játékos vagyok, így látok lehetőséget a fejlődésre. Jelenleg főleg védekezésben segítem a csapatot, de szeretném jobban kivenni a részem a támadójátékból”- zárta mondandóját Horváth Petra.

Női futsal NB I. 8.forduló
DEAC-Tolna-Mözs
2019.11.09. (szombat) 19.00, DESOK

BÁ.