Hoztuk a kötelezőt

A Debreceni Egyetem gárdája magabiztosan múlta felül az újoncot.

A DEAC női futsalosai vasárnap a Csepel otthonában vendégeskedtek. Együttesünk sérülések miatt nem tudott teljes kerettel kiállni, ennek ellenére favoritként várhatta a meccset, és szerencsére nem is borult a papírforma.

Gyakorlatilag az első félidőben eldöntöttük a találkozót. Az első gólunkat az a Fülöp Diána szerezte, aki a magyar válogatottban is remek teljesítményt nyújtott a minszki Eb-selejtezőn. A szünetig Üveges Katalin kétszer is megvillant, így jó hangulatban mehettünk az öltözőbe. A térfélcserét követően Horváth Viktória állította be a végeredményt. A lefújásig mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, de újabb találat már nem született.

Címvédő csapatunk négy forduló alatt kilenc pontot szerzett, ezzel jelenleg a második helyen áll a tabellán. Quirikó Vivien tanítványaira szombaton igazi rangadó vár a DESOK-ban, hiszen az előző idényben ezüstérmet szerző Tolnát fogadják.

“Nagyrészt domináltuk a találkozót, a gólok mellett még számos helyzetet kialakítottunk, a befejezéseknél azonban nem mindig voltunk pontosak. Több meghatározó játékosunk is hiányzott, ennek ellenére magabiztosan nyertünk. Pozitívum, hogy kapott gól nélkül szereztük meg a három pontot. Ugyanakkor egy kicsit tompának éreztem a csapatot, hogy ennek a korai kezdés volt-e az oka, vagy pedig az, hogy régen volt mérkőzésünk, azt nem tudom. A hétvégi rangadón mindenesetre magasabb fokozatra kell kapcsolnunk” – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Női futsal NB I 2. forduló (pótolt mérkőzés)
Csepel Utánpótlás SE-DEAC 0-4 (0-3)
gólszerzők: Fülöp (9.), Üveges (16., 19.), Horváth V. (24.)
A DEAC összeállítása: Torma – Üveges, Fülöp, Pócsik, Horváth V. Cserék: Tóth A., Sovány, Krascsenics, Gajzágó, Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.

A tabella: