Ismét a győzelem a cél

A Debreceni Egyetem csapata kéthetes szünet után folytatja szereplését a pontvadászatban.

Női futsalosaink a tizenöt mérkőzésből álló alapszakasz “második hosszára fordulnak rá” a hétvégén. Üveges Katalin együttese a hatodik fordulóban az ötödik pozícióban lévő Tolna-Mözs otthonában vendégeskedik, az összecsapás vasárnap 17 órakor kezdődik. A DEAC öt játéknapot követően a második helyen áll tizenkét pontjának köszönhetően, vetélytársunk az előző hetek során csupán négy egységgel gazdagodott.

A tolnaiak a legutóbbi idényben kicsit a mumusunkká váltak, de szerencsére a nyitányon 3-2-es győzelmet arattunk ellenük a DESOK-ban.

“Azon a találkozón mindkét gárdán érződött a hosszú kihagyás” – kezdte a beszélgetést Quirikó Vivien. “A jó rajt fontos volt, hiszen ebből önbizalmat merítettünk. A táblázaton elfoglalt pozíciók alapján a hétvégén is mi leszünk az esélyesebbek, de nem szabad leírni a Tolnát. Egy jó csapathoz utazunk, amelynek pillanatnyi helyezését nem tartom reálisnak. Ellenfelünk keretét a rutinos játékosok mellett tehetséges fiatalok alkotják, akik a kontráikkal bárkinek komoly fejtörést tudnak okozni. Sajnos a felkészülésünket apróbb sérülések nehezítették, ám jelenleg úgy fest, hogy mindenki tudja vállalni a játékot. Egyértelmű, hogy meg akarjuk szerezni a három pontot” – hangsúlyozta Üveges Katalin segítője.

Tolnán a szakmai stáb már bevetheti Fülöp Diánát, aki két hete kezdte el az edzéseket együttesünknél. A hétszeres válogatott játékos megszerzése komoly erősítésnek számít.

“Dia elsősorban védekező típusú futsalos, de a támadásépítésből is kiveszi a részét. Igyekszik minél jobban elsajátítani a különböző játékelemeinket. Szimpatikus a hozzáállása, látszik rajta, hogy tanulni és fejlődni szeretne. A lányok is nagyon hamar befogadták őt” – tudtuk meg a másodedzőnktől.

Öt fordulót követően már kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok az NB I-ben. Szerencsére azt kijelenthetjük, hogy a DEAC idén is élcsapatnak számít.

“Nagyon kiegyenlített a mezőny, ezt támasztja alá, hogy többször borult már a papírforma. Az Astra nem véletlenül áll az első helyen jelenleg. A TFSE eddigi szereplése kicsit meglepő, de biztos vagyok benne, hogy fel fog zárkózni. A Budaörs ugyan újoncként állt rajthoz, ennek ellenére üde színfolt. A Tolnánál egyre jobban beérik az új tréner munkája, és a szekszárdi fiatalokat szintén hiba lenne lebecsülni. Az előző hetekben azt éreztem, hogy mérkőzésről mérkőzésre lépkedünk előre, ez a fejlődés pedig a TFSE otthonában csúcsosodott ki” – mutatott rá Quirikó Vivien.

Női futsal NB I 6. forduló
Tolna-Mözs-DEAC
2020. 11. 08. (vasárnap) 17:00, Tolna Városi Sportcsarnok

Fotók: Kovács Anikó