Később mutatkozhatunk be a Magyar Kupában

Az eredeti forgatókönyv alapján a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata csütörtökön kezdte volna meg a szereplését az MK-ban. A Pécs elleni mérkőzést mégsem rendezik meg ezen a héten, a két gárda október 22-én csaphat össze.

A DEAC az előző héten az Aramis legyőzésével megszakította a három vereségből álló sorozatát. Elek Gergő tanítványai a Magyar Kupa második fordulójában az NB II Nyugati csoportjában érdekelt PEAC otthonában vizitáltak volna csütörtök este 21 órától. A feltételes mód indokolt, hiszen a meccset nem rendezik meg ezen a héten. Már az is biztossá vált, hogy az együttesek október 22-én fogják pótolni az összecsapást.