Két bajnoki címmel rendelkező játékossal erősítettünk

A magyar válogatottban eddig négy alkalommal szereplő Harmati Tamás fiatalon már szóhoz jutott a Debreceni Egyetem alakulatában.

A DEAC férfi futsalosai jelenleg jól megérdemelt pihenőjüket töltik, de a háttérben komoly munka zajlik, ugyanis a vezetőség a keret kialakításán dolgozik. Az már biztossá vált, hogy a szakmai stáb a következő idényben Harmati Tamásra is számíthat. A 26 esztendős futsalos a 2020/2021-es kiírásban a Nyírgyulajt erősítette, huszonnyolc tétmeccsen hét gólt szerzett.

“Az utóbbi időben Elek Gergő vezetőedző többször is megkeresett, és most egymás tenyerébe tudtunk csapni. Cívisvárosi vagyok, illetve a Debreceni Egyetemen tanulok, így ezek a tényezők szintén befolyásolták a döntésemet. Természetesen az ugyancsak sokat nyomott a latba, hogy a DEAC a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Bízom benne, hogy az új szezonban ismét meghatározó tényezői leszünk a pontvadászatnak, minimális célunk a felsőház kiharcolása lehet. Az a tervem, hogy minél jobb játékkal, valamint gólokkal és gólpasszokkal segítsem az együttesemet. Leendő csapattársaim zömét már ismerem valamennyire, emiatt nem hiszem, hogy gondot okozna a beilleszkedés” – nyilatkozta Harmati Tamás.

Új szerzeményünk számára nem ismeretlen a fekete-fehér színkombináció, mivel korábban már megfordult a gárdánkban. Azt ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a Berettyóújfaluval több szép sikernek lehetett a részese.

“Kölcsönben szerepeltem a DEAC-ban, ebből kifolyólag mondhatjuk, hogy hazatértem. Tizenhét évesen már az NB I-ben kaptam bizonyítási lehetőséget, érdekesség, hogy ekkor Elek Gergő a csapattársam volt. Az Újfaluval kétszer lettem bajnok, emellett a Magyar Kupában egyszer gazdagodtam aranyéremmel. Rengeteget tanultam a Mezei-Villnél, bár olyan klasszisok mellett, mint Rábl János, Trencsényi János vagy Dávid Ricsi ez nem okoz nagy meglepetést. A légiósoktól szintén sok hasznos dolgot leshettem el” – mutatott rá Harmati.

Harmati Tamás kvalitásairól sokat elárul, hogy a magyar válogatott mezét többször magára ölthette.

“Eddig négy hivatalos mérkőzésen jutottam szóhoz a nemzeti együttesben. Az elkövetkező hónapokban azért is keményen fogok dolgozni, hogy ismét meghívót kapjak Turzó József szövetségi kapitánytól” – zárta mondandóját.