Krajcsi Bence: nem lehetünk elégedetlenek

A tehetséges kapus szerint a Debreceni Egyetem együttese jobb helyzetkihasználással még simább győzelmet is arathatott volna.

A DEAC férfi futsalosai esélyesként várhatták a Kistarcsa elleni bajnokit, és szerencsére nem is borult a papírforma. Elek Gergő tanítványai szűk tíz perc alatt háromgólos előnyre tettek szert, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a találkozót. A folytatásban még Thiago duplázott, az 1-5-ös végeredményt pedig Kövesdi Zsombor állította be az 39. percben.

“Kicsit az ismeretlenbe ugrottunk fejest hétfő este, hiszen nem igazán tudtuk, hogy milyen játékot várhatunk az ellenfelünktől. Azt sem lehetett előre megjósolni, hogy Póta Balázs vezetőedző távozása milyen hatással lesz a kistarcsaiak taktikájára. Ettől függetlenül végig mi domináltunk, a helyzeteink számát figyelembe véve még simább is lehetett volna a sikerünk, de nem lehetünk elégedetlenek. Ki kell emelni, hogy az ellenfél kapusa több szép védést mutatott be. Kicsit bosszús vagyok, hogy nem sikerült kapott gól nélkül lehoznunk ezt a találkozót. Most is kiderült, hogy végig koncentrálni kell, hiszen egy rövidzárlatot bármelyik riválisunk megbüntethet” – összegzett Krajcsi Bence.

A 22. születésnapját két nap múlva ünneplő kapuvédő ebben az idényben először a tegnapi ütközeten kezdett. Krajcsi Gyálon több szép védéssel hálálta meg a játéklehetőséget.

“Úgy érzem, hogy jó teljesítményt nyújtottam, de ezt nem nekem kell eldöntenem. Azt elmondhatom, hogy igyekeztem az első perctől az utolsóig fejben ott lenni. Az elején kicsit dolgozott bennem a drukk, de igyekeztem felpörgetni magam a folytatásra. Jót tett a lelkemnek ez a találkozó, igyekeztem élni az eséllyel” – mondta a fiatal kapus.

Pénteken újabb bajnoki vár listavezető együttesünkre: a Berettyóújfalu érkezik a DESOK-ba. A hétfői ütközethez képest a megyei rangadó jóval “rágósabb falatnak” ígérkezik.

“Eddig az Újfalu szoros meccseket játszik, az előző fordulóban az Aramist például egy góllal verte. Vetélytársunk támadójátékában Tóth Attila, Rábl János és Rafinha meghatározó szerepet tölt be, rájuk figyelnünk kell. Arra számítok, hogy egy ki-ki mérkőzést láthatnak majd a drukkereink. Egyébként nagyon kiegyenlített a mezőny idén az NB I-ben, bármelyik csapat legyőzheti a másikat” – zárta mondandóját Krajcsi Bence.