A cerberus amondó, a nemzeti együttes tagjai egy irányba húztak, ennek köszönhetően kaparintották meg az első pozíciót.
A magyar férfi futsalválogatott az előző héten Porecben vett részt egy nemzetközi tornán. Turzó József tanítványai a bosnyákokat győzték le 2-1-re a nyitányon, aztán az észteket kiütötték (7-0), majd a románokkal vívott találkozó 3-3-as döntetlennel zárult, végül Grönlandot 6-0-ra verték. A mieink jobb gólkülönbségüknek hála végeztek az élen, a sikernek DEAC-os vonatkozása is van, mivel kiváló kapusunknak, Krajcsi Bencének a szövetségi kapitány két összecsapáson szavazott bizalmat.
– Egy tornagyőzelem mindig nagy tettnek számít – szögezte le 23 esztendős kulcsemberünk. – Több kulcsemberünk hiányzott, ettől függetlenül nagyon egységesen játszottunk, a fiatalok és a rutinos játékosok kiváló elegyet alkottak. Azt is ki kell emelni, hogy szívvel-lélekkel küzdöttünk, erre a mentalitásra bátran alapozhatunk. Először a bosnyákok ellen jutottam szóhoz, ezen a találkozón jól ment a védés, valamint az öt a négy elleni felállás során nyújtott teljesítményemmel szintén elégedett lehetek, az bosszant kicsit, hogy a végén gólt kaptam. Aztán az utolsó mérkőzésen – amelyet a grönlandiakkal vívtunk – megkaptam az első félidőt, öt a négyben akadtak hibáim, ám a hárításokat hoztam. Egyébként ekkor már érződött rajtunk a fáradtság, a szünetig kicsit akadozott a gépezet, de a harmadik gólunk után könnyebben áthatoltunk Grönladon. Összességében jó élményekkel gazdagodtam, címeres mezben a Himnuszt hallani továbbra is leírhatatlan érzés. A Horvátországban összegyűjtött tapasztalatokat a klubomban kívánom kamatoztatni – hangsúlyozta Krajcsi.
Nemzeti együttesünkre március elején vb-selejtező vár Izraelben, kapuvédőnk abban bízik, hogy újra kerettag lesz.
– Nyilván azt szeretném, hogy újra meghívót kapjak. Remekül indult az év, jó úton járok, de van még min finomítani azért, hogy ismét bekerüljek a válogatottba. Úgy vélem, a poreci megmérettetésen felkészülhettünk az előttünk álló tétmérkőzésekre – zárta mondandóját Krajcsi Bence.
A magyar válogatott eredményei Porecben:
Magyarország-Bosznia-Hercegovina 2-1
Magyarország-Észtország 7-0
Magyarország-Románia 3-3
Magyarország-Grönland 6-0
Fotó: Derencsényi István