Legyőztük a Haladást!

A Debreceni Egyetem alakulata fordulatos meccsen kaparintotta meg a három pontot.

A DEAC férfi futsalosai az alapszakasz-győzelmet már korábban bebiztosító Halit fogadták a felsőház utolsó hazai meccsén. A két csapat nemrég a Magyar Kupa döntőjében találkozott egymással, Kecskeméten a Vas megyeiek ünnepelhettek.

A mai bajnoki első komolyabb lehetősége Gerencsér Antal előtt adódott, Krajcsi Bence nagy védéssel óvta meg a kapunkat a góltól. Nem sokkal később már kapusunk sem segíthetett, Szalmás Zoltán bombájával megszerezte a vezetést az ellenfelünk. A hetedik minutumban Rodrigo a kapu bal felső sarkába küldte a labdát, ezzel egyenlítettünk. Ezt követően mindkét csapatnak akadtak helyzetei, Papp Zsombor például a kapufát találta el. Majd Berecz Rafael került a középpontba, előbb Rodrigo, aztán Thiago lekészítése után köszönt be. Egy szögletet követően Vass Ottó ünnepelhetett a 18. percben. A szünetig Gerencsér faragott a szombathelyiek hátrányán.

A második félidő elején növelhettük volna a fórunkat, de a befejezéseink pontatlanok voltak. Az elpuskázott helyzetek sajnos megbosszulták magukat, mivel Hajmási Milán és Gerencsér is túljárt Krajcsi eszén. A 34. percben jött az újabb csavar, Szabó Ábel asszisztjából Thiago módosította 5-4-re az eredményt. A lefújásig akadtak Krajcsinak bravúrjai, végül Szabó zárhatta volna le a meccset, de Horváth Bendegúz kibabrált vele.

Ugyan több kulcsember sem szerepelt a Haladásban, ennek ellenére nagyon szép győzelmet arattunk. A sikernek hála még van matematikai esélyünk a bajnoki döntőre is.

Elek Gergő legénysége a rájátszást a Veszprém csarnokában zárja a jövő héten.

Felsőház 9. forduló
DEAC-Haladás VSE 5-4 (4-2)
Gólszerzők: Rodrigo (7.), Berecz (14., 15.), Vass (18.), Thiago (34.), ill. Szalmás (6.), Gerencsér (20., 31.), Hajmási (30.)
A DEAC összeállítása: Krajcsi – Thiago, Rodrigo, Berecz, Szabó Á. Cserék: Tóth B., Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa.

Fotó: Derencsényi István