LEZÁRUL AZ ALAPSZAKASZ

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Haladás otthonában vizitálnak az NB I 18. fordulójában, a találkozó hétfőn 18.30-kor kezdődik. Elek Gergő legénysége felszabadultan játszhat, hiszen az esélyesség terhe a szombathelyiekre nehezedik. Szabó Tibor bizakodva várja az összecsapást, reményei szerint képesek lesznek a meglepetésre.

A DEAC a bajnokság egyik élcsapatának számító Haladás ellen zárja az alapszakaszt. Vetélytársunk jelenleg a második helyen áll a táblázaton. A Vas megyeiek kapták a pontvadászatban a legkevesebb gólt, a szombathelyi kaput 30 alkalommal vették be a riválisok. A Hali november 11-én a DESOK-ban is diadalmaskodott, az 5-0-s sikerből Dróth Zoltán két találattal vette ki a részét. A kiváló futsalostól hétfőn nem kell tartanunk, hiszen az előző játéknapon megkapta az ötödik sárgáját. Hasonló helyzetben van Szentes-Bíró Tamás, csapatkapitányunkra eltiltás miatt nem számíthatunk.

“Több szempontból is nagyon nehéz dolgunk lesz” – szögezte le Szabó Tibor. “Hosszú utazás vár ránk, emellett egy kiváló gárdával találkozunk. Dróth nélkül is ütőképes a Haladás, elég csak Dávid Richárdra vagy Hajmási Milánra gondolni, de a brazil légiósok is képesek meccseket eldönteni. Nincs veszítenivalónk, élveznünk kell ezt a meccset. Az edzések jó hangulatban teltek a héten. Bizakodva várom az összecsapást, reménykedem benne, hogy pontot vagy pontokat tudunk szerezni. A bravúrhoz mindenkinek átlagon felüli teljesítményt kell nyújtania” – mutatott rá 19 esztendős játékosunk, aki az utánpótlás-válogatottban is megmutathatta már a képességeit.

Alakulatunk a múlt héten gólparádét rendezett az újonc Kecskeméttel vívott bajnokin. A 7-1-es győzelem Szabó számára duplán emlékezetes, hiszen ezen az ütközeten viselhette először a klubunk mezét. Szerinte a kecskemétiek ellen remekül sáfárkodtak a helyzetekkel, de védekezésben több olyan hibát is elkövettek, amiket Szombathelyen nem engedhetnek meg maguknak.

“Természetesen némi drukk dolgozott bennem, de úgy gondolom, nem okoztam csalódást a produkciómmal. Debreceni születésű vagyok, és hazahúzott a szívem, ezért igazoltam a DEAC-hoz. A szerződés megkötése előtt próbajátékon vettem részt. Fiatal vagyok, ennek ellenére már több mint kétszáz mérkőzés van a lábamban. A gyorsaságom az egyik erősségem, emellett jól látok a pályán. Szerencsére a srácok hamar befogadtak, a beilleszkedés különösebb gond nélkül lezajlott. Minimális célunk a bennmaradás, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a Veszprém és a Kecskemét is erősített. Bízom benne, hogy egyre több lehetőséget kapok a folytatásban” – hangsúlyozta Szabó Tibor, aki az ősszel a másodosztályban érdekelt Újpestet erősítette. Az osztályváltással kapcsolatban elárulta, az élvonalban jóval nagyobb a tempó, az NB II-es ütközetek kevésbé dinamikusak.

Férfi futsal NB I 18. forduló
Haladás VSE-DEAC
2020. 02. 17. (hétfő) 18:30, Haladás Sportcsarnok