Magyar Kupa: a Kecskeméttel csapunk össze a nyolcaddöntőben

Thiago tudja, hogy nehéz dolga lesz a Debreceni Egyetem alakulatának, ennek ellenére bízik a továbbjutásban.

A DEAC férfi futsalcsapata 2023 után 2024-ben is a Kecskemétet fogadja a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Tavaly nagy küzdelmet láthattak a DESOK-ba kilátogató nézők, végül a “hírös” városiak hosszabbítás után győztek 4-3-ra. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, elég csak arra gondolni, hogy Krajcsi Bence és Szabó Ábel immáron a kecskemétieket erősíti. Tihanyi Csaba legénysége a mostani idényben kétszer csapott össze a Bács-Kiskun vármegyeiekkel az NB I-ben: a szeptemberi bajnokin 1-0-ra, a novemberin pedig 2-0-ra nyertek Koós Károly tanítványai. Jó lenne, ha hétfő este javítanánk a mérlegen, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Nehéz meccsre számítok, de ezzel aligha lepek meg bárkit is. Erős gárdának tartom a Kecskemétet, nem véletlenül zárt a negyedik helyen az alapszakaszban. Ettől függetlenül szeretnénk továbbjutni, ami akkor sikerülhet, ha igazi csapatként fogunk küzdeni. Természetesen Ábelék miatt különlegesebb lesz ez az ütközet, jó lesz velük újra találkozni, de a pályán félre kell tenni a barátságot. A bajnokságban azzal már elértük a célt, hogy bejutottunk a felsőházba, ám ez nem azt jelenti, hogy ezért hátradőlnénk, vannak még álmaink – nyilatkozta Thiago.

Fontos információ, hogy a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, így ha a rendes játékidő döntetlennel végződik, akkor jön a hosszabbítás. Amennyiben a ráadásban sem bírnak egymással a felek, büntetőpárbaj következik. A találkozó farsangi hangulatban zajlik majd, a legötletesebb jelmezben érkező drukkereket jutalmazni fogjuk.

Magyar Kupa 3. forduló (nyolcaddöntő)
DEAC-SG Kecskemét Futsal
2024. 02. 19. (hétfő) 18.30, DESOK