Magyar Kupa: drámai csatában estünk ki

A Debreceni Egyetem alakulata a rendes játékidőben többször is vezetett az Újpest csarnokában, ám a nagy bravúr sajnos így sem jött össze.

“Belehúzott” a DEAC férfi futsalcsapata a Magyar Kupában, ugyanis az NB I-ben második helyen álló Újpesttel került össze a negyeddöntőben. Az ellenfél erőssége mellett az sem könnyítette meg csapatunk dolgát, hogy a továbbjutás kérdése a lila-fehérek csarnokában dőlt el csütörtökön.

Tihanyi Csaba nem sokat teketóriázott, hiszen a kezdőcsapatba rakta a nemrég leigazolt brazil légióst, Caiquét. És ez nagyon jó húzás volt vezetőedzőnktől… Az első percben Lévai Dániel indult meg, majd új játékosunkhoz passzolt. Caique első lövését még blokkolták, de a második próbálkozása a kapufát érintve jutott a gólvonalon túlra. A középkezdés után rögtön jöhetett volna az egyenlítés, de Suscsák lökete után a kapufáról kifelé pattant a labda. A hatodik percben Östör Martin Tamás éles szögből próbálta meglepni Faragó Ádámot, nem volt ez egy rossz kísérlet, de a kapufa megint kibabrált a hazaiakkal. Az első félidő derekán Tóth Attila lecsapott egy szabad labdára, majd nagy sprintet vágott ki, végül kilőtte az újpesti kapu jobb alsó sarkát, ezzel már 2-0-ra vezettünk. A lila-fehérek trénere, Németh Péter a második bekapott találat miatt időt kért. A megbeszélésből egy ideig nem profitált az ellenfelünk. Aztán a szünet előtti periódusban sajnos elfogyott az előnyünk. Előbb egy szabadrúgás-variáció végén Czerman Márk volt eredményes, nem sokkal később pedig újra ő köszönt be.

A második játékrész elején újra Caique került a fókuszba, ezúttal egy nagy mentés miatt járt neki a dicséret. A 22. minutum végén Lévai villant meg, okos lövésével ismét mi álltunk jobban. Viszonylag sokáig szerepelt 2-3 a kijelzőn, ám a 33. percben Lucas egalizált. A folytatásban Caiquét centik választották el a duplázástól, de őt is megtréfálta a kapufa. A rendes játékidő végéhez közeledve Ricardót szabálytalanul állították meg a büntetőterületen belül, a játékvezető hatméterest adott nekünk. A labda mögé Ricardo állt, szerencsére nem remegett meg a lába. Talán senki sem csodálkozik azon, hogy a hajrában is láttunk kapufát eltaláló kísérletet, ezúttal Vass Ottó szomorkodhatott. Nem meglepő módon az Újpest elővette az öt a négy elleni felállást, és sajnos ebből hasznot húzott, pont a megkülönböztető mezt viselő Kártik Zsombor módosította 4-4-re az állást. Hiába vezettünk 1-0-ra, 2-0-ra, 3-2-re és 4-3-ra is, a fővárosiak mindig visszajöttek, így jöhetett a ráadás.

A hosszabbítás első fele komolyabb helyzetet egyik oldalon sem hozott egy ideig, ám az újabb térfélcserét megelőzően Faragó Ádám egy bravúrt mutatott be, nem sokkal később pedig Vass Ottót egy blokkolás miatt lehetett kiemelni. A pici pihenő után annak örülhettünk, hogy némi ápolást követően Faragó Lajos és Lévai Dániel is visszatért a pályára. Lehetett még fokozni az izgalmakat, hiszen a túlóra második öt percében sem bírták egymással a csapatok, vagyis büntetőpárbaj következett.

Az első négy körben mindenki gólra váltotta a hatost, nálunk Balázsi, Vass, Ricardo és Caique, a hazaiaknál pedig Lucas, Östör, Thiago és Czerman volt eredményes. Aztán az ötödik párharcban Faragó Lajos eszén túljárt Tarnóczi Marcell, Suscsák lövését pedig Vincze nem tudta hárítani, így az Újpest jutott a négyes döntőbe.

Magyar Kupa-negyeddöntő
Újpest FC-DEAC 4-4 (2-2, 4-4, 4-4) – büntetőkkel: 5-4
UTE Atlétikai Stadion, vezette: Zimonyi Péter, asszisztensek: Urgyán Antal, Mózsa Ábel.
gólszerzők: Czerman (18., 19.), Lucas (33.), Kártik (39.), ill. Caique (1.), Tóth A. (10.), Lévai (23.), Ricardo (35.).
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Faragó L., Lévai, Ricardo, Caique. Cserék: Vincze, Balázsi, Erdei K., Krajnyák, Vass, Győri, Tóth A., Szabó Á., Bessenyei. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.