Magyar Kupa: megyei riválist kaptunk

A Debreceni Egyetem együttese a Berettyóújfalu ellen juthat be a négyes döntőbe.

Az MLSZ megtartotta a női futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének a sorsolását. A DEAC útjába a sors a Berettyóújfalut sodorta. Az újfaluiak az első körben a Dunaújvárost, a másodikban pedig a Csepelt búcsúztatták. Megyei riválisunk az NB II Keleti csoportjában is remekel, három meccs után makulátlan mérleggel rendelkezik. Quirikó Vivien tanítványai a második fordulóban kapcsolódtak be a küzdelembe, a Mályit magabiztosan, 10-2-re győzték le.

“Nem tagadom, hogy szerencsénk volt, ugyanis elkerültük az élvonalbeli riválisainkat. Ugyanakkor nem szabad úgy hozzáállnunk, hogy már kezünkben van a továbbjutás, ugyanis a Berettyóújfalu mind a Csepel kiejtésével, mind az NB II-es tabellán jelenleg elfoglalt első pozíciójával azt bizonyítja, hogy komolyan számolni kell vele. A dolog pikantériája, hogy az újfaluiakkal remek kapcsolatban vagyunk, ebből kifolyólag az elmúlt időszakban több edzőmérkőzést játszottunk egymás ellen. Ennek előnye és hátránya is van, hiszen már elég jól ismerjük egymás játékát, ugyanakkor mindkét csapat fel tud készülni ellenfeléből. Az egyetlen elfogadható cél természetesen a továbbjutás, könnyebbség, hogy erre most két találkozó áll a rendelkezésünkre. A legizgalmasabb összecsapásnak az Astra-Tolna párharc ígérkezik, mivel két olyan együttes került össze, amelynek a fináléba jutásra is komoly esélye van. Az, hogy ennyi másodosztályú csapat eljutott idáig – és már az is biztos, hogy a Final Fourban is lesz NB II-es gárda -, remélem, megerősíti őket abban, hogy lehet keresnivalójuk az NB I-ben, és a következő szezonban többen is vállalják az indulást a legmagasabb osztályban” – nyilatkozta Quirikó Vivien vezetőedző.

A tervek szerint a párharc első meccsét Berettyóújfaluban fogják megrendezni január elején, míg a visszavágóra február 26-án vagy 27-én kerül sor a csarnokunkban.

A negyeddöntő párosításai:

MVFC Berettyóújfalu-DEAC
Kelen SC-Budaörs-Endo Plus Service
Astra-Activtek HFC Üllő-Tolna
Újpest FC-Miskolci Vénusz