Nagykanizsán is három pontot szereztünk

A Debreceni Egyetem alakulata fölényes győzelmet aratott az újonc otthonában.

Több mint 400 kilométeres út várt a DEAC női futsalosaira, akik az NB I vasárnapi játéknapján az újonc Nagykanizsa csarnokában léptek pályára. Játékosaink augusztus végén 7-1-re verték az újoncot a DESOK-ban, és most sem forgott veszélyben a győzelmük.

Szerencsére a korai kelés és a hosszú utazás sem érződött rajtunk az első félidőben, a magabiztos játéknak hála megnyugtató fórral mehettünk pihenőre. Krascsenics Csilla és Horváth Viktória is duplázott, mellettük Bali Emese volt még eredményes. A hazaiak az utolsó percben egy szögletet követően szépítettek Sipőcz Kamilla találatával.

A szünetben Kopjári Lizát Pozsgai Melinda váltotta a gólvonalon. A második játékrészben a hazaiak feljebb tolták a védekezésüket, már a kapunk előtt próbáltak nyomást helyezni ránk, ami olykor sikerült is, és a 25. percben 5-2-re módosították az állást. A szépítésre sokáig nem tudtunk válaszolni, bár akadtak helyzeteink, kétszer a kapufa segítette ki az ellenfelünket, több alkalommal pedig Kiss Emília mutatott be bravúrt. Aztán a 34. percben Patkós Viktória köszönt be, a lefújásig pedig Fülöp Dia és Rácz Alíz is feliratkozott a gólszerzők közé.

A második játékrész első felét leszámítva rendben volt a játékunk, a helyzetkihasználás az, amiben lehettünk volna pontosabbak. Ezen a mérkőzésen is mindenki játéklehetőséghez jutott. Támadásban Krascsenics Csilla és Horváth Viktória ismét húzóember volt, de mellettük betaláltak olyan játékosok is, akik régebben szereztek már gólt, így mondhatni, igazi csapatmunka volt ez a győzelem – összegzett vezetőedzőnk, Quirikó Vivien.

A DEAC továbbra is hibátlan ebben az idényre. Quirikó Vivien tanítványai legközelebb szombaton lépnek pályára a bajnokságban, ekkor az Újpestet fogadják.

NB I 8. forduló
FC Nagykanizsa-DEAC 2-8 (1-5)
Vezette: Kovács Péter, asszisztensek: Huszár József, Nagy Tamás.
Gólszerzők: Sipőcz (20.), Szabó Zs. (25.), ill. Krascsenics (4., 17.), Bali (10.), Horváth V. (17., 19.), Patkós (34.), Fülöp (36.), Rácz (40.)
A DEAC összeállítása: Kopjári – Nagy, Horváth, Bali, Bálint. Cserék: Pozsgai, Patkós, Krascsenics, Rácz, Fülöp, Hardon, Sárosi. Vezetőedző: Quirikó Vivien.