NÉGY JÁTÉKOSUNK IS BEKERÜLT A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETÉBE!

A Debreceni Egyetem női futsalosai parádés teljesítményt nyújtanak az NB I.-ben. Együttesünk hét forduló alatt 18 pontot szerzett, ezzel vezeti a táblázatot. A kiváló produkciónak hála a DEAC-ból Üveges Katalint, Krascsenics Csillát, Tóth Nórát és Horváth Viktóriát is meghívták a nemzeti együttesbe. Tóth és Horváth először bizonyíthat a válogatottban.

A női futsalválogatott tagjai november 14. és 17. között találkoznak egymással Szegeden. A csapat Szerbiával két felkészülési mérkőzést játszik, az egyik meccset a csongrádi megyeszékhelyen, a másikat ellenlábasunk otthonában rendezik meg. Az összecsapásokon négy DEAC-játékos is bizonyíthat: Üveges Katalin és Krascsenics Csilla számára nem lesz idegen a nemzeti együttes légköre, ellenben Tóth Nórának és Horváth Viktóriának először szavazott bizalmat a szövetségi kapitány. Érdekesség, hogy klubunkból kerültek be a legtöbben a keretbe.

Horváth Viki szezonja eddig remekül sikerült, 18 éves játékosunk nyolc találattal vétette észre magát az NB I.-ben, jelenleg a harmadik helyen áll a góllövőlistán.

“Nagyon örültem, amikor megtudtam a hírt, bár az igazat megvallva titkon reménykedtem ebben. Üveg (Üveges Katalin – a szerk. ) és a hozzám közel állók is többször mondták már, hogy helyem lehet a válogatottban. A sok munka meghozta a gyümölcsét, és a meghívóból erőt meríthetek. Várom már, hogy letegyem a névjegyem a nemzeti együttesben, szeretnék alapemberré válni a gárdában. A DEAC eddigi szereplése egyáltalán nem lepett meg. Ugyan újoncként vágtunk neki a bajnokságnak, ennek ellenére minimum az első három közé várom magunkat” – fogalmazott Horváth Viki.

A DEAC-hoz kapcsolódó hír, hogy a csapat játék nélkül jutott tovább a Magyar Kupában. Krascsenicsék eredetileg a Kalafa SE otthonában vizitáltak volna, de az ellenfél sérülések és betegségek miatt nem áll ki szombaton, így egyletünk 3-0-s végeredménnyel lépett tovább az MK-ban.