Négy válogatott játékosunk is marad

Javában zajlik a keret kialakítása a Debreceni Egyetem alakulatánál.

A DEAC férfi futsalosai parádés teljesítményt nyújtottak a 2020/2021-es idényben. Együttesünk a negyedik helyen zárta a pontvadászatot, ami klubcsúcsnak számít. Húzóembereink teljesítményére Turzó József szövetségi kapitány is felfigyelt. Az utóbbi hónapokban Szentes-Bíró Tamás, Krajcsi Bence, Faragó Lajos, Siska Gergő és Tóth Attila került be nemzeti együttesünk keretébe. Örömteli hír, hogy Elek Gergő vezetőedző Tóth Attilát leszámítva az ötös többi tagjára a következő szezonban újra támaszkodhat.

“Több csapat is megkeresett, de a DEAC egyértelműen prioritást élvezett. Ugyan akadnak rutinosabb játékosok nálam, ennek ellenére én viselhetem a csapatkapitányi karszalagot. Szerencsére a fiatalok és az idősebbek is hallgatnak rám, így könnyű dolgom van. Sok még a nyitott kérdés a következő idénnyel kapcsolatban, de szerintem megismételhető az idei teljesítményünk. Nem lenne meglepő, ha a Berettyóújfalu és a Haladás újra kiemelkedne a mezőnyből. Olyan teljesítményt akarok nyújtani, amellyel a nemzeti együttesben is állandósíthatom a helyemet. A nyáron Szegeden töltök több napot a családomnál, emellett egy horvátországi nyaralás szerepel a terveim között. Természetesen nézni fogom a hamarosan elrajtoló Európa-bajnokságot. A magyarok nagyon nehéz csoportba kerültek, így a továbbjutásuk csodával érne fel, de a remény hal meg utoljára” – nyilatkozta Szentes-Bíró Tamás.

Siska Gergő tavaly nyáron tért vissza együttesünkhöz. A rutinos center nyolc gólt termelt a pontvadászatban, de találatai mellett hasznos mezőnymunkája szintén kiemelendő.

“Hamar megszületett a megállapodás, hiszen az Elek Gergő által felvázolt jövőkép egyből elnyerte a tetszésemet. Döntésemet az is befolyásolta, hogy az utánpótlásban kipróbálhatom magam edzőként. Ebben az idényben az alapvető célt, vagyis a felsőházba kerülést alaposan túlteljesítettük, rengeteget dolgoztunk ezért a negyedik helyért. Nyilván nagyon örültünk volna, ha megkaparintjuk a bronzérmet, ám ez sajnos nem jött össze. Biztos vagyok benne, hogy a következő bajnokságban szintén óriási csata fog menni a felsőházért. Az erősítéseinket látva bizakodva várom az új kihívásokat” – fogalmazott Siska.

Krajcsi Bence parádés hárításaival többször tört borsot a vetélytársak orra alá, ennek köszönhetően egyértelműen húzóemberünk volt az elmúlt hónapok során.

“Rengeteget köszönhetek a vezetőedzőnek, aki bízik bennem, így nem sokáig gondolkodtam a folytatáson. Az szintén befolyásolt, hogy az öt a négy elleni taktikában fontos szerepet szán nekem. Akadtak jó meccseim, de az is előfordult, hogy nem tudtam elkapni a fonalat. Közhelyesen hangozhat, de mindig van lehetőség a fejlődésre. Óriási mérföldkőnek számít, hogy bekerültem a nemzeti együttes keretébe, még mindig kiráz a hideg, hogy ha eszembe jut ez. A válogatott meghívónak köszönhetően bizonyos szinten visszaigazolást kaptam arról, hogy megfelelően teszem a dolgomat. A DEAC-ban Dobi Attilával és Tóth Benedekkel küzdhetek meg a csapatba kerülésért. Olykor megy közöttünk a piszkálódás, de remek viszonyt ápolunk egymással. A nyáron sem fogok lazsálni, egyéni edzésekkel hangolok a felkészülésre” – jelentette ki a kiváló kapus.

Faragó Lajosnak akadt egy kitartó kérője, de végül ő is a maradás mellett tette le a voksát.

“Magánéleti dolgokat is figyelembe vettem, mielőtt meghosszabbítottam a szerződésemet. A menyasszonyommal Hajdú-Bihar megyében szeretnénk építkezni, ezért sem akartam távozni. A mostani idény csúcspontjának a felsőházi szereplésünket tartom. Ekkor megmutattuk mekkora potenciál lakozik bennünk. Sajnos a kisdöntőre – főleg mentális téren – eléggé elfáradtunk. A Veszprém elleni három vereségből tanulnunk kell, előjöttek olyan hiányosságok, amiket muszáj orvosolni a folytatásban. Nyilván jól hangzik a negyedik hely, de én bíztam a bronzéremben, emiatt kissé csalódott vagyok. Jókor jön a pihenő mindenkinek, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csak a lábunkat lógatjuk az alapozásig. A foci-Eb alatt a magyarok mellett az angoloknak fogok szurkolni” – mutatott rá a 26 esztendős kulcsemberünk.

Tóth Attila karrierjében új fejezet kezdődik, a hírek szerint az NB I egyik zászlóshajója szerződtette őt.

“Jó teljesítményt nyújtottam ebben a szezonban, ennek köszönhetően több gárda érdeklődését is felkeltettem. A fejlődés lebegett a szemem előtt, amikor elfogadtam következő együttesem ajánlatát. Elek Gergő megértette az érveimet, így békében váltunk el egymástól, nem zárom ki, hogy valamikor még visszatérek. A DEAC-ban négy évet töltöttem, és csak pozitív élményekkel és emlékekkel gazdagodtam. A körülményekről, a stábtagokról és a csapattársaimról sem tudnék rosszat mondani. A keret összes tagjával baráti viszonyt ápolok, így mindenkivel szeretném tartani a kapcsolatot. Biztos vagyok benne, hogy követni fogom a csapat eredményeit, illetve ha időm engedi, a hazai meccsekre kijövök és szurkolok majd a srácoknak” – árulta el Tóth, aki húsz góllal vette ki a részét a bajnoki menetelésből a mostani kiírásban.

Tóth Attilának ezúton is sok szerencsét kívánunk további pályafutásához! A keretünkben történő további változásokról folyamatosan tájékoztatjuk majd a drukkereket.