Nem akarunk rágörcsölni a döntőre

André Antónia szerint a Debreceni Egyetem gárdáját tapasztaltabb játékosok alkotják, ami előnyt jelenthet.

A DEAC női futsalosai eddig rengeteg örömet okoztak a szurkolóknak, hiszen az NB I-ben a fináléba jutottak, míg a Magyar Kupában az elődöntőben folytathatják a szereplésüket, ám a szezon java még most következik. Üveges Katalin és Quirikó Vivien együttese vasárnap 17 órától a Tolna elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg az aranycsatát az élvonalban, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart. Az előjelek alapján nüanszok dönthetik el a bajnoki címet, hiszen az alapszakaszban háromszor találkozott egymással a két gárda, és mindegyik alkalommal egy gól döntött (kétszer diadalmaskodtunk, egyszer pedig alulmaradtunk).

“Annak ellenére, hogy a döntőre készülünk, nem akarunk extra nyomást helyezni magunkra – kezdte a beszélgetést André Antónia. – Közeledünk az idény végéhez, de még mindig maximális koncentrációra van szükség. A tolnaiak az előző szezonban a mumusunknak számítottak, például a kupában is ők állítottak meg minket. Ennek fényében talán a sors is azt akarta, hogy velük harcoljunk meg a trófeáért. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel az ellenfél játékosai mindig képesek váratlan megoldással előrukkolni, emellett egyetlen pillanatra sem adják fel a küzdelmet, így nem aludhatunk bele a meccsbe. Úgy gondolom, Vámosi Georgina mellett Szalkai Kittit és Deczki Vandát lehet kiemelni a Tolnából” – mutatott rá gólvágónk, aki hozzátette, rutin szempontjából sokkal jobban áll együttesünk, ami nagyban befolyásolhatja az eseményeket.

A cívisvárosiak legutóbb március 27-én játszottak tétmeccset, de a szakmai stáb figyelt arra, hogy a szünet alatt se “lustuljanak el” a lányok.

“Múlt hét szerdán nagyon pörgős edzésen vettünk részt, pénteken pedig felkészülési mérkőzést vívtunk a Nyírség gárdájával. Az összecsapás során lehetőségünk nyílt különböző taktikai variációk, valamint az egy az egy elleni szituációk gyakorlására is, emellett nem szabad elfelejteni, hogy sikerélménnyel gazdagodtunk. A találkozót követő négy napot megkaptuk pihenőnek – mondta André Antónia, aki a Budaörs otthonában a hosszabbításban megvillant, ezzel döntőbe lőtte a DEAC-ot. – Már a bemelegítés során azt éreztem, hogy nem klappolt minden. Meg kellett szenvednünk a győzelemért, mivel elég tompán játszottunk. Öt perccel a vége előtt Tóth Reni azt mondta nekem, hogy büntetők lesznek, de nem értettem vele egyet, és szerencsére nekem lett igazam” – zárta mondandóját 21 esztendős futsalosunk.

Ugyan a járványügyi korlátozások miatt a drukkerek a döntőt sem tudják a helyszínen megtekinteni, de klubunk a Youtube-on élőben fogja közvetíteni az ütközetet.

Női futsal NB I döntő 1. mérkőzés
DEAC-Tolna-Mözs
2021. 04. 11. (vasárnap) 17:00, DESOK – zárt kapuk mögött