Nem jött össze a pontszerzés

A Debreceni Egyetem csapata másodszor már nem tudta ledolgozni a kétgólos hátrányt.

A DEAC férfi futsalosai a Berettyóújfalut fogadták péntek este a DESOK-ban. A meccs alaphangját Siska Gergő távoli bombája adta meg. Ezt követően Rábl löketét spárgázta ki Krajcsi Bence, akire most sem lehetett panasz. Az ötödik percben kapusunk sem tudott kifogni Szabó Péteren, aki Horváth passzából köszönt be. Sajnos hamar megduplázták a vendégek a fórjukat, hiszen egy szögletet követően Gál kapásból eleresztett próbálkozása védhetetlennek bizonyult. A folytatásban Siska és Rácz Zsolt is faraghatott volna a különbségen, de egyikük sem járt sikerrel, Szentes-Bíró Tamás pedig kiszorított helyzetből a kapufát találta telibe. A 16. minutumban Gál Istvánnak kellett elhagynia a pályát, ugyanis pirosat kapott. A létszámfölényt hamar gólra váltottuk: Kántor szabadrúgását nem foghatta Mezei Dávid. Rácz passzából Tóth Attila egalizált, így 2-2-re módosult az eredmény, majd az első játékrész Krajcsi-hárítással zárult.

A második félidő első veszélyes momentuma a kapufa szilárdságát tesztelő Sidnei nevéhez köthető. Veszélyesebb volt az MVFC, ám a csapatunk becsülettel állta a sarat. Aztán Szabó Lajos faultja miatt ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást az Újfalu: Nagy lekészítése után Kártik lába sült el. A folytatásban több alkalommal hadilábon álltunk a szerencsével, hiszen Kántor és Szentes-Bíró a kapufát találta el. Átálltunk az öt a négy elleni taktikára, de az újabb egyenlítés nem jött össze. Sőt, Szabó Péter labdát szerzett, aztán bevette az üresen tátongó kaput. Az utolsó percben is akadtak lehetőségeink, de az eredmény már nem változott.

“Az első félidőben, amikor 2-0-ra vezettek a vendégek, nem éreztem különösebb problémát. Rendben volt a játékunk, helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült egyenlítenünk. A második játékrészben az újfaluiak nagy nyomást helyeztek ránk, de ahogy telt az idő, egyre idegesebbé váltak. Ha nem kapjuk be a harmadik gólt, akkor elképzelhető, hogy szorosabb eredményt tudunk elérni. A végén bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk felkészülve arra, hogy a Mezei-Vill ellen pontot szerezzünk. Olyan hibákat követtek el a játékosok a hajrában, amelyek miatt nem érdemeltük meg a döntetlent. Az még jobban bosszant, hogy nem azt csinálták, amit kértem tőlük” – nyilatkozta Elek Gergő vezetőedző.

Együttesünk kedden az Újpest elleni összecsapást fogja pótolni.

Férfi futsal NB I 17. forduló
DEAC-MVFC Berettyóújfalu 2-4 (2-2)
gólszerző: Kántor (16.), Tóth A. (18.), ill. Szabó P. (5., 38.), Gál I. (6.), Kártik (34.)
A DEAC összeállítása: Krajcsi – Faragó L., Szentes-Bíró, Siska, Kántor. Cserék: Sánta, Tóth A., Dobi, Szabó L., Thiago, Rácz Zs., Berecz, Szabó Á. Vezetőedző: Elek Gergő.

Derencsényi István fotói a mérkőzésről