NEM SIKERÜLT A PONTSZERZÉS

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai az Aramis otthonában léptek pályára. Ellenfelünk az utóbbi hetekben elkapta a fonalat, így Elek Gergő játékosai nem számíthattak könnyű mérkőzésre. A budaörsiek az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, amit a második játékrészben nem tudtunk ledolgozni. A DEAC a következő fordulóban a Kecskemétet fogadja.

Az NB I 16. fordulójában férfi futsalcsapatunk az Aramis otthonában vendégeskedett. Riválisunk az utóbbi hetekben a Ferencváros és a Nyírgyulaj legyőzésével bizonyította, hogy nem érdemtelenül áll a táblázat negyedik helyén. A DEAC az előző játéknapon a Fradi ellen fontos mérkőzést veszített el a DESOK-ban, így távolabb került a felsőháztól.

Sajnos a pénteki összecsapás nem a terveink szerint kezdődött, hiszen a harmadik percben már kétgólos hátrányban voltunk. Előbb Vattamány Dávid, kicsit később pedig Sámson Zoltán talált be. A kezdeti sokkból igyekezett felállni csapatunk, ám Bognár Bálint a 13. minutumban megvillant, így már hárommal vezettek a budaörsiek. A szünet után sokáig kellett várni az újabb gólra, ezt Sámson szerezte. Az összecsapás hajrájában nem unatkozhattak a drukkerek, hiszen Tóth szépített, ezt követően a rutinos Harnisch próbálkozása kötött ki a debreceni kapuban, majd Kántor Tamás állította be az 5-2-es végeredményt. Az Aramis ezzel visszavágott a DEAC-nak a 3-0-s pofonért, amit októberben kapott.

“Rosszul kezdtük a mérkőzést, az első percekben gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, ezt követően futhattunk az eredmény után. Véleményem szerint ezután átvettük az irányítást, többet volt nálunk a labda, és a helyzeteink is megvoltak, több kapufát is lőttünk, de nem tudtunk betalálni. A félidőre nem sikerült lefaragnunk a különbségből, sőt, egy peches találattal már hárommal vezetett az Aramis. A második játékrészben próbáltuk a saját játékunkat hozni, de nem jött a szépítés, így az idő múlásával elkezdtünk kicsit kapkodni. Átálltunk öt a négy ellen, sajnos ebből sem tudtunk eredményesek lenni, ellenfelünk viszont kétszer is bevette az üres kapunkat. A végén már csak szépítésre maradt erőnk. Úgy gondolom, a vereség oka az volt, hogy védekezésben és támadásban is kevés párharcot nyertünk, valamint ismét elkerülhető gólokat kaptunk” – nyilatkozta Szentes-Bíró Tamás.

Alakulatunk a hetedik pozíciót birtokolja. A bajnokságban most kisebb szünet következik, Elek Gergő legénysége legközelebb február hetedikén bizonyíthat a pontvadászatban, ekkor a Kecskemét érkezik a csarnokunkba.

Férfi futsal NB I. 16. forduló
Aramis SE-DEAC 5-2 (3-0)
gólszerző: Vattamány (2.), Sámson (3., 34.), Bognár (13.), Harnisch (36.), ill. Tóth (35.), Kántor (39.)