Nem volt messze a tornagyőzelem

Quirikó Vivien szerint a Debreceni Egyetem alakulatának a tagjai erőn felül teljesítettek.

Egy héttel a bajnoki rajt előtt a DEAC női futsalcsapata a Thelena Kupán állt rajthoz szombaton. A DVTK visszalépése miatt Quirikó Vivien együttese öt riválissal találkozott. Vezetőedzőnk több alapemberére sem számíthatott, ugyanis Nagy Anikó sérülés, Horváth Viktória és Tóth Nóra pedig betegség miatt nem szerepelhetett. Mellettük a műtét után lábadozó Krascsenics Csilla sem juthatott szóhoz.

Az első meccsünkön nem bírtunk az Újpesttel, a találkozó végeredménye 0-0 lett. Aztán három magabiztos győzelem jött: a Csepelt 6-0-ra, az NB II-es Salgótarjánt 5-0-ra, míg a budaörsieket 3-0-ra vertük. Végül a házigazda Tolna várt ránk, ez az ütközet döntött arról, hogy melyik gárda végez az élen. Sokáig a nekünk kedvező 0-0 állt az eredményjelzőn, ám a tolnaiak egyszer feltörték a védelmünket, így ők lettek a tornagyőztesek, míg mi a második helyen végeztünk. Egy egyéni díjat besöpörtünk, ugyanis Fülöp Dia lett a gólkirálynő. Érdekesség, hogy többen három találattal zártak, emiatt büntetőpárbajban dőlt el az elsőség.

Nem néztünk könnyű nap elé, mivel csak hét mezőnyjátékossal utaztunk el Tolnára. Álmosan kezdtünk, az Újpest ellen gól nélküli döntetlent értünk el, ebben az is közrejátszott, hogy kis csúszással értünk a helyszínre, így kevés időnk maradt a bemelegítésre. Szerencsére folyamatosan javult a formánk, ennek köszönhetően magabiztosan meneteltünk az utolsó, Tolna elleni összecsapásig, ami gyakorlatilag a torna döntője volt, hiszen a házigazdákkal pontazonossággal álltunk, a jobb gólkülönbség miatt nekünk a döntetlen is elég lett volna. Több nagy helyzetet elpuskáztunk, ez pedig a vége előtt néhány perccel megbosszulta magát, és a Tolna szerzett vezetést. A hátralévő kis időben nem sikerült egyenlítenünk, így a második helyen végeztünk, de nem kell szégyenkeznünk, hiszen gyakorlatilag egy komplett sort nélkülöztünk, ám akik pályára léptek, azok erőn felül teljesítettek – összegzett Quirikó Vivien.

A DEAC eredményei a Thelena Kupán:

  • DEAC-Újpest 0-0
  • DEAC-Csepel 6-0
    gólszerzőink: Üveges (2), Gajzágó, Fülöp, Czégény, Csepregi
  • DEAC-Salgótarján 5-0
    gólszerzőink: Pócsik, Gajzágó, Fülöp (2), Üveges
  • DEAC-Budaörs 3-0
    gólszerzőink: Czégény (2), Gajzágó
  • DEAC-Tolna 0-1