Női futsalosaink kinyitották a gólcsapot

A Debreceni Egyetem csapata a TFSE-Szertarsport.hu otthonában aratott 6-1-es győzelmet.

Az Astra elleni vereség után újabb rangadó várt a DEAC-ra, amely a forduló előtt veretlen TFSE csarnokában vizitált. A hatodik percben Krascsenics Csilla révén szereztük meg a vezetést, majd kicsit később Horváth Viki duplázta meg a fórunkat. Az első félidő vége még három gólt tartogatott: Gruber Brigitta szépítésére André Antónia duplával válaszolt, így a szünetben 1-4 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban még jobban “kinyílt az olló”: a 25. minutumban Üveges Katalin is beköszönt, majd néhány pillanattal később Krascsenics ünnepelhetett újra. Együttesünk fővárosi portyája tehát 6-1-es diadallal zárult, így tapad az éllovas Astrára.

“A játék minden elemében sikerült feljavulnunk a múlt heti találkozóhoz képest. Egyébként nagyon sokat tanultunk az Astra elleni vereségből. Egyénileg és csapatszinten is sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk. Végre az edzésen tanultakat be tudtuk építeni a mérkőzésbe, a pontrúgás- és labdakihozatal-variációink egyaránt hatékonyak voltak, melyből gólokat is szereztünk. Öröm volt látni a lányokon ezt az elszántságot, önbizalmat, győzni akarást és fegyelmezettséget. Bízom benne, hogy ezt a hozzáállást fent tudjuk tartani az elkövetkezendő fordulókban” – nyilatkozta Üveges Katalin.

Legközelebb a Tolnához utazunk, az összecsapást november 8-án rendezik meg.

NB I 5.forduló
TFSE-Szertarsport.hu-DEAC 1-6 (1-4)
Gólszerző: Gruber (16.), ill. Krascsenics (6., 25.), Horváth V. (8.), André (18., 19.), Üveges (24.)