Óriási skalp: legyőztük a címvédőt

A Debreceni Egyetem alakulata három fordulót követően veretlen a felsőházban.

A DEAC férfi futsalosai hétfő este a címvédő Haladást fogadták a DESOK-ban. Sok ember érdeklődését felkeltette a bajnoki, hiszen remek hangulat és közel telt ház volt a csarnokunkban.

Tóth Attila lövéseivel indult az összecsapás, aztán a második percben Harmati Tamás centerezése után Nagy Bence góljával megszereztük a vezetést. Kicsit később újabb esély adódhatott volna előttünk, de Thiago szögletéről lemaradt Rácz Zsolt. A vendégek is felvették az üzemi hőfokot, ezt Dróth Zoltán löketei jelezték, majd a szombathelyiek klasszisa a hetedik minutumban egy berúgást követően kipókhálózta a kapunk bal felső sarkát. Nem sokkal később Nagy Bencének tapadt le a lába, centerünk fájdalmas kiáltásaiból sejteni lehetett, hogy nagy a baj, sajnos ölben kellett őt levinni a pályáról. A szomorú jelenet után a Hali pillanatai következtek, de Krajcsi Bence óriási védéseinek hála nem kerültünk hátrányba. A szünet előtt huszonöt másodperccel Thiago meglógott, végül a helyzetét higgadtan értékesítette.

A második félidőben sokáig annak ellenére sem módosult az állás, hogy mindkét gárda többször veszélyeztetett. A 27. percben ismét Thiagót ünnepelhette a publikum, mivel brazil kulcsemberünk egy szabadrúgást bevágott. Dróth faraghatott volna a szombathelyiek hátrányán, ám elhibázta a ziccert. Ez sokba került az ellenfelünknek, ugyanis a 33. minutumban Deiby megiramodott, és a találata előtt még egy szép csel is belefért. A jelentős különbség miatt a Vas vármegyeiek elővették az öt a négy elleni felállást. Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, ennek köszönhetően a vendégek alig jutottak el helyzetig. A 39. percben Hajmási fejesét nem foghatta Krajcsi, de néhány pillanat múlva Thiago passzából Rácz is beköszönt, ezzel végleg eldöntötte az összecsapást.

Elek Gergő legénysége újabb nagy skalpot szerzett, és három játéknap után veretlen a felsőházban. Hétfőn a Berettyóújfalu vizitál a DESOK-ban.

Felsőház 3. forduló
DEAC-Haladás VSE 5-2 (2-1)
DESOK, vezette: Borbás Bottyán Aurél, asszisztensek: Kakuk Szabolcs, Vida Sándor.
Gólszerzők: Nagy B. (2.), Thiago (20., 27.), Deiby (33.), Rácz (39.), ill. Dróth (7.), Hajmási (39.)
A DEAC összeállítása: Krajcsi – Vass, Harmati, Tóth A., Nagy B. Cserék: Tóth Benedek, Szatmári, Deiby, Thiago, Rácz, Sándor, Győri, Szabó Á., Tóth Barnabás. Vezetőedző: Elek Gergő.

Fotó: Derencsényi István