Parádés idénykezdet

A Debreceni Egyetem fiataljai elöl és hátul is jól “muzsikáltak”, ennek köszönhetően fölényesen diadalmaskodtak.

U15-ös leány csapatunk a Gödöllőt fogadta a szezon első mérkőzésén. A gödöllőiek újoncok a bajnokságban, ugyanakkor nálunk is több játékosnak ez volt az első futsalmeccse.

Már a mérkőzés elejétől a mi akaratunk érvényesült, ami a helyzetek számában is megmutatkozott, Homovics Zita góljával hamar megszereztük a vezetést. Ezt követően azonban sokáig nem született újabb találat, pedig a lehetőségeink megvoltak, de sok lövésünk célt tévesztett. A félidő hajrájában azonban Rácz Aliz révén megdupláztuk előnyünket, a szünet előtt pedig még Tóth Boglárka is beköszönt.

A második játékrészben még nagyobb ziccereket alakítottunk ki, de a vendégek kapusa többször bravúrral hárított, Debreceni Zara lövését azonban már ő sem tudta védeni, így a 32. percben már 4-0 állt az eredményjelzőn. Két minutummal később Veres Nadin is eredményes volt, a végeredményt pedig a 38. percben Homovics Zita állította be. A támadójáték mellett védekezésünket is dicséret illeti, jól zártunk hátul, kapusunknak alig akadt komolyabb védenivalója.

Nagyon örülök, hogy ilyen magabiztos sikerrel indítottuk a szezont. Annak ellenére, hogy több új játékos is van a csapatban, és emiatt még nem vagyunk annyira összeszokva, gyakran tetszetős játékkal rukkoltunk elő, és ha a kapu előtt pontosabbak vagyunk, nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Emellett a védekezésünk is jól működött, pozitívum, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Minden játékos jó teljesítményt nyújtott, külön ki szeretném emelni az újoncokat, akik remekül szálltak be a játékba első futsalmeccsükön – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

MLSZ Országos Leány Futsal U15 Keleti csoport
DEAC–Gödöllői SK 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Homovics Zita (4., 38.), Rácz Aliz (17.), Tóth Boglárka Tamara (19.), Debreceni Zara Lia (32.), Veres Nadin Benedikta (34)
A DEAC összeállítása: Pótor Zsófia – Kakuk Lilla, Homovics Zita, Rácz Aliz, Veres Nadin Benedikta. Cserék: Horváth Lola Hanna, Papp Barbara Korinna, Tóth Boglárka Tamara, Szolnoky Bella Sára, Debreceni Zara Lia. Edző: Quirikó Vivien.